Az ősz hónapja II.

Az első hét után kíváncsian vártam, hogy alakul majd a második őszi hetünk. Nem készültem sok játékkal, és próbáltam sokat kint lenni még a játszótéren. Olyan gyönyörű minden, és imádom nézni, ahogy hullanak a levelek a fáról. Szerencsémre Samu egy ízig-vérig kinti fiú, mindig nagyon boldog, ha indulunk, sőt, sokszor ő maga mutatja, hogy menjünk már!

Az első nagy témánk a termések voltak, persze ezt a szót így ki sem mondtam egész héten. 🙂 Első két nap csak egy halom gesztenyét vettem elő, amit belelöntöttem egy dobozba. Majd elővettünk egy kisebb dobozt, aztán az üres szalvétás dobozt, később még egy flakont is. Samu hosszassan pakolgatta a gesztenyéket ide-oda, egyikből be, másikból ki. Hol egyesével, hol öntötte, hol szerte-szét gurult a szobában – na, ilyenkor mindig el is pakoltuk. Nem szerettem volna, ha kontrollálatlanul repkednek a termések, vagy bármi más. Ezért azt a szabályt követtük, hogy a tálcákban, dobozokban, sőt még az asztalon is lehet játszani, de a földre nem kerülhet gesztenye. Nyilván nem a véletlen leesésekre gondolok, hanem a szándékos szétdobálásra. Ha ez előfordult, ami általában akkor következett be, amikor már megunta a játékot, közösen összeszedtünk és elpakoltunk mindent. Így sikerült nagyjából rendet tartanunk, és az én kedvem sem ment el a játéktól. 🙂

Raktunk ki gesztenye-sorokat az asztalra, próbáltuk egymás tetejére tenni őket és tornyocskát építeni. Megpróbálkoztam némi bevezetéssel a méretek világába: nagy, közepes, kicsi. De Samut ez egyenlőre nem izgatta, így nem is erőltettem.

Két nap múlva a gesztenyék mellé tobozok kerültek. A pakolás újra indult, és érdekes felismgesztenyetobozeréseket hozott: a toboz nem fér be a flakonba. Később a csoportosításba is belevágtunk: egy nagy dobozba öntöttük az összes termést, és két kicsi dobozt vettem elő, az egyikbe tettem egy gesztenyét, a másikba egy tobozt. Arra kértem Samut, hogy tegyen még gesztenyét a gesztenyéhez, tobozt a tobozhoz. (A csoportosítás már egy nagyon egyszerű matematikai feladat.) Samu most egészen érdeklődő volt és szívesen válogatott a nagy dobozban és szortírozott a kicsikbe.

Újabb két nap elteltével diókkal bővült a készlet. Nagyon nagy diókat kaptunk Samu dédnagypapájától, igazán marokra valók voltak. És valahogy eddig bírta a zsebkendőtartó is, másfél hét után szétszakadt a sok pakolgatástól. 🙂 Így újabb doboz után néztem, amivel játszani lehet. Ettől persze csak még érdekesebbé vált az egész. A csoportosítást tovább nehezítettük, bevontuk a diót is. Már három kis doboz várta, hogy megteljen.

A másik játékunk a festés volt. Samu még nem festett, eddig viaszkrétát vagy filcet használtunk. festes-oszMost azonban előkerültek a festékek. Meg kell mondjam, sokkal nagyobb sikerük volt, mint a rajzolásnak. Volt itthon ujjfestékünk, így azt használtuk. Az én tapasztalatom, hogy mivel ezek nagyon krémesek, nagyon szívesen festenek velük a kicsik. Először az alma nyomdát próbáltuk ki, egy félbevágott almát tuszkoltunk a festékbe és azzal próbáltunk nyomdázni vagy csak egyszerűen elkenni a festéket a papíron. Egy idő után pedig az almát festette Samu, a festékes kezétől már annyira csúszutt az alma héja, hogy megfogni se tudtuk. 🙂 Más eszközöket is kipróbáltunk. Használtunk kis hengert, ami Samunak nagy kedvence volt és megpróbálkoztunk az ecsettel is. De persze csak simán kézzel is sokat festettünk. Hol egyiket, hol másikat, felvátva, külön-külön, mindenféle kombinációt kipróbálva. Az eszközök listája bővíthető, használhatunk faleveleket, szivacsot, krumplit, kis labdákat, de akár még a kisautót is átguríthatjuk rajta, hogy lássuk milyen nyomot hagy. Samu egyik kedvence a kéz nyomat készítés volt. Azóta is sokszor mutatja nekem, ahogy nyomja a tenyerét a papírra, ezzel jelezve, hogy vegyük elő a festékeket.

Aki már ismeri vagy érdeklődik a színek iránt, a festés során bőven tanulhat is, akár színfelismerést, de akár színkeverést is.

Az előző héten elkezdett játékokat, könyvnézegetést persze folytattuk, a mondókák még minidg megunhatatlanok, a levélseprést pedig felváltotta a gesztenyeseprés. Sőt,  mivel mostanában Samu még  aktívabb a konyhában sütűtököt is sütöttünk együtt. És bár a sütés egyébként is egyik kedvenc tevékenysége, sajnos a fogyasztáshoz már nem volt kedve. 🙂 Legközelebb majd gesztenyével próbálkozunk!

Nem számítottam rá, hogy a gesztenye-toboz-dió ekkora élmény lesz. Ez a fajta pakolászás nagyon leköti Samut, szívesen álldogál az asztal mellett és csak válogat, betesz, kivesz, rámol. A festés sikere is meglepett, mert nem számítottam nagyobb lelkesedésre, mint amit a rajzolásnál már megszoktam. És mégis, micsoda különbség, ha a festéket kezdjük el kivenni a szekrényből. Néha alig bír magával, maga se tudja, hogyan tudná jobban siettetni a dolgokat. Ezek az ujjfestékek pedig nagyon anyabarát termékek, könnyen és gyorsan le lehet mosni őket akárhonnan!

Örülök, hogy lassítottam a tempón, egyáltalán nem unatkoztunk a héten, és az ismétlések szemmel láthatóan inkább örömet okoznak, mintsem kedvetlenséget.

Folytatás következik, addig is egy gyönyörű termés és mag gyűjtemény (forrás:termeszettar.hu)

termag1.jpg

Reklámok

Gyerekszoba Montessori stílusban – elmélet

Ahogy haladunk előre a hetekkel egyre több pozitív tapasztalatom lett a nappaliban kialakított polcos résszel, ahová a tematikus hetekhez kapcsolódó játékok kerültek. Tetszett, hogy az egész könnyen átlatható és hogy Samu önállóan tud választani, így aztán egyre inkább szúrta a szemem a gyerekszobában lévő jelenlegi megoldásunk. Itt ugyanis dobozokban voltak a játékok és sehogyan sem tudtunk rendet tartani. Elkezdtem beleásni magam, hogyan is lehetne az egész gyerekszobát hatékonyabbá tenni, hogyan lehetne könyebb feladat a rendet megtartani és hogyan lehetne Samu önállóbb itt is.

Először nézzük mi mindent olvastam, utána leírom azt is, hogy én mire jutottam Samu szobájával.

A gyerekszobában négy különböző funkciónak kellene békésen elférni egymás mellett, ezek az alvás, öltözködés, játék és olvasás.

alvás 

Az alvás ugye nem jelent mást, mint a gyerekágyat. Általános érvényű szabályként azt tartják, hogy alacsony ágyat válasszunk (akár ágykeret nélkül csupán egy kis méretű matracot). Ezzel biztosítjuk a szabad mozgást a szoba lakójának, hiszen könnyedén leszállhat, felmászhat. Nincs felnőtthöz kötve a mozgása, de veszélynek sincs kitéve.

öltözködés

A ruhás polc vagy szekrény gyerekmagasságú legyen, könnyen elérje és le tudja venni, amit szeretne. Sokan az akasztókat és a dobozokat javasoljak, azok könnyen kezelhetők, és rendet is egyszerűbb így tartani. Mivel mindent elér, erősítjük az önállóságát, maga választhatja és veheti ki a ruháit. Ha ezt túl soknak érezzük, egy másik lehetőség, hogy minden nap két szett ruhát teszünk ki, és abból választhat a gyerkőc. Valószínűleg a limitált kínálat egyszerűbbé teszi a dolgot mind a választás, mind a rendtartás szempontjából. Tükör jó ha van a szobában, és a legalkalmasabb hely erre valóban a ruhás szekrény mellett lehet. Itt fésülkedhet, öltözhet (már aki tud önállóan).

játék-játszótér

Ez talán a legizgalmasabb terület. Számomra mindenképp ez tartogatta a legtöbb újdonságot ahhoz képest, amit eddig helyesnek gondoltam. A játékok tárolására a legjobb megoldás egy kicsi, gyerekbarát méretű polcos szekrény. A polcon van a hangsúly, mert ez lehetővé teszi, hogy a gyerek egyszerre lásson minden játékot és így könnyen tudjon választani közülük. A dobozokkal az az alapvető probléma, hogy bár sok játékot elnyelnek és kívülről úgy tűnik rend van, igazából nem tudjuk mi hol van, és nem is látjuk át, hogy mi mindenünk van. (Bár ha a dobozokra ráragasztjuk, hogy mi is van benne és valóban ott is tartjuk azokat a játékokat, akkor ez nem teljesen igaz.) A “jó Montessori megoldás” szerint a polcokon szellősen helyezzük el a játékokat, és összességében ne is legyen túl sok játék kint. Ami viszont kint van, annak legyen meg minden darabja.

Felmerülhet a kérdés, hogyha csak kevés játék kerül ki a polcra, mi lesz a többivel? Érdemes időről-időre egy válogatást tartani, és azokat a játékokat, amit már kinőttek a gyerekek eltenni/továbbadni, amihez pedig még kicsik, elpakolni. Így rögtön egy kisebb készletünk lesz, és még itt se álljunk meg! Folytassuk a szelektálást azzal, hogy most melyik érdekes és/vagy hasznos a gyermekünk számára. Ami ezek után marad, abból válogassunk a polcra, a többit pedig tegyük be egy dobozba a szekrény tetejére. Hagyjunk időt a gyereknek, hogy megszokja és játszon azokkal a játékokkal, amik kikerültek, de időről-időre (mondjuk havonta), vegyük elő a dobozt és cseréljük le a játékok egy részét vagy akár az egészet. Az érdeklődése is változhat, ezt is le tudjuk így követni, és a most előkerülő régi játékok újra izgalmasak lesznek.

A polc egyik részét meghagyhatjuk a heti témának is, azaz az akár hetente, naponta is változhat. Ha megszokja, akkor valószínűleg izgatott örömmel fogja majd keresni, hogy éppen mi került oda.

Ha úgy érezzük, hogy egy játék egyáltalán nem kerül elő, akár át is rendezhetjük a polcot, azaz nem hozunk be új játékot, csak a helyüket változtatjuk meg.

A polc mellett a másik szükséges bútordarab az asztal és a szék – természetesen gyerekbarát változat. Itt lehet rajzolni, játszani, de akár könyvet is lapozgatni.

Fontos (lenne), hogy a rendrakás szokássá válljon. Ha valamivel már nem játszik, akkor tegye vissza a helyére. Ez ennél a polcos verziónál valóban megvalósíthatónak tűnik, hiszen így max 8-10 játék van egyszerre kint és mindegyiknek fix a helye.

olvasás

A könyvek, az olvasás szeretetét tudjuk ezzel az olvasó kuckóval még inkább megalapozni. Szuper gyerekeknek való könyvespolcokat lehet már kapni, amik egyrészt alacsonyak, másrészt – és ez a lényeg – a könyveket a borítójukkal kifelé lehet beletenni, ami lehetővé teszi, hogy  már az egész kicsik is maguk tudják kiválasztani és kivenni, amit lapozni szeretnének. A játékokhoz hasonlóan itt sem érdemes a teljes könyvkészletet kitenni, elég lesz 3-4 darab is. Ha van helyünk, akkor egy kényelmes párna vagy takaró segítségével egy olvasó kuckót is kialakíthatunk.

A berendezés, fal és egyéb dekoráció kitalálásánál, megálmodásánál vegyük figyelembe, hogy az valóban a gyermekünk igényeit és szükségleteit kövesse. Ne a saját meg nem valósult gyermekkori álmainkat és ne is mások elvárásait tartsuk szem előtt. Biztosítsuk a gyerekeknek a szabadságot a mozgásban és a választásokban. Például ne legyen kint olyan játék, amivel nem szabad játszani, csak ha egy felnőtt is ott van. Támogassuk az önállóságát, elsősorban a számára elérhető magasságokkal. Ügyeljünk a rendre és az egyszerűségre. És természetesen igyekezzünk szépséget vinni a szobába.

Ez hát az elmélet. A következő részben a saját tapasztalataim írom meg. De addig is néhány kép inspirációnak.

 

A képek forrása:
http://www.howwemontessori.com
http://www.jenniandjody.com
http://www.thekavanaughreport.com
lynnlly.com

 

 

Az ősz hónapja I.

Az elmúlt hetek tapasztalata alapján úgy döntöttem, hogy a következő témánk nem egy, hanem három hétig fog tartani. Úgy éreztem, az egy hét kevés ahhoz, hogy tényleg legyen időnk mindennel foglalkozni és valóban meg is maradjon Samuban, amit csinálunk. Talán pont azért, mert még kicsi, örömet okoz neki újra meg újra megcsinálni valamit, átlapozni egy könyvet, játszani egy játékkal. És ehhez bizony idő kell. Így a következő témánkkal, ami az ŐSZ, három héten keresztül foglalkozunk majd. Úgy látszik meg jött a kedvem a változásokhoz, mert még egy dolgon módosítottam: nincs polc, hanem tálcák és játékok vannak. Nem csigázlak tovább benneteket, nézzük mi minden történt az első héten.

A témához a kedvem természetesen a gyönyörű őszi idő hozta meg, a színes fák, a szél meg az eső. Na meg a hideg, ami miatt már a homokozóba se engedtem Samut leülni. Rettentő nehezen akarja elfogadni ezt a változást, amit megértek, de mégiscsak ŐSZ van! Mondogatom neki nap nap után, hogy hideg van, fúj a szél, vége a nyárnak és itt az ősz, kabát kell és sapka, és mezítláb se lehet már futkosni odakint. Ő meg nap nap után bepróbálkozott a homokozóval. Ekkor úgy gondoltam ez a jó pillanat, hogy megismerkedjen az ősszel.

Az első témához kapcsolódó játékunk a séta lett. samu-o%cc%8bszMikor Samu erősen mutogat a homokozó felé, csábítom levelet, mogyorót, gesztenyét gyűjteni. Be kell valljam, hogy nem köti le még a gyűjtögetés. Kitartóan jön velem mindig, de nem gyűjt semmit, bogarakat és tócsákat keres. A levelek és egyéb földön található ágak csak akkor váltak érdekessé ha szökőkút is volt a közelben, olyankor lelkesen felszedett és bedobált mindent a vízbe. A másik nagy látnivaló az őszi sétáinkon a szél volt, hosszasan elnézi, ahogy fújja a szél a fákat. Ilyenkor mindig mondogatjuk és mutogatjuk a jól ismert mondókat: “Fújja a szél a fákat, letöri az ágat. Reccs!” Sokszor már ő kéri, hajlong a szélben, lépeget.

Egy másik mondóka is előkerült a héten, de az nem a sétán, hanem a egy könyv kapcsán. Samu o%cc%8bszi-bo%cc%88ngeszo%cc%8bnagyon szerette a Nyári böngészőt (Susanne Berner könyve), így most a héten szert tettünk az évszakhoz illő Őszi böngészőre. Tudtam, hogy hatalmas sikere lesz. Nagyon szeretem ezeket a könyveket, mert egyrészt hatalmasak, másrészt annyi minden van a képeken, hogy egyszerűen csak mindig találunk valami újat és mindig van miről beszélni. Ráadásul most tapasztaltam meg igazán, hogy mekkora segítséget jelent, ha az ember tudatosan akar valamiről beszélni. Hullanak a színes falevelek, senki sem játszik a homokozóban, kabát van mindenkin, mennek a madarak melegebb tájakra – az oldalakon ezer téma és apró részlet kínálja magát. És itt is vagyunk a másik nagy slágernél: “Szállnak a madarak, csattog a szárnyuk”. Samu még a szállást nem akarja mutogatni, helyette ritmusra hol egyik hol másik lábára helyezi át a testsúlyát, de a végén végtelen örömmel kapcsolódik be a tapsolásba. Ezt a mondókat úgy harmincszor mondjuk el minden egyes könyvnézegetés során, és naponta legalább ennyiszer le is kerül a mű a polcról. Hihetetlenek a mondókák, egyszerűen csak jó látni ezt a színtiszta örömöt, amivel kéri, hogy mondjuk és azt az átélést, amivel eljátsza őket.

A madaraknál maradva egy kedvenc dalunk is lett a héten, Mmuzsikalo-madarhazolnár Ferenc verse megzenésítve: A cinege éneke. Nagyon szeretem ezt a feldolgozást, vidám, pörgős őszi ének. Samu gyakran táncra is perdül, amikor hallgatjuk. A Muzsikáló madárház című Kaláka és Gryllus CD-n hallgatjuk, amin ezen kívül van még pár szuper őszi (és persze más évszakhoz kötődő) dal.

És végezetül két játék őszi falevelekkel. Amikor az idő annyira barátságtalan, hogy nem tudunk kimenni, hozzuk be az őszt a lakásba! Szétszórtam az előszobában frissen hullot leveleket és Samu söprögette őket össze (meg vissza). Nehezíthetjük a feladatot úgy, hogy valamilyen színes ragasztóval kijelölünk egy négyzetet, és osepresda kell besöpörni a leveket, vagy az igazán kihívást jelentő verzió lehet, amikor lapátra kell felsöpörni a leveleket. Samunak ez még nehéz lett volna, én csak hagytam, hogy szabadon söprögessen.

A másik játék talán kevesebb kosszal jár. Kell hozzá egy üres zsebkendős doboz és egy tálca, na meg a falevelek. Itt is érdemes frissen hulott, aznap szedett levelet használni, hiszen az nem porlad szét egy pillanat alatt.  (Vagy alternatív megoldás lleveles-ladaehet hobbiboltban kapható műanyag levél, biztos hogy tartós és nem szakad szét.) A tálca arra jó, hogy kijelölje a munkaterületet, azaz ott játszunk és nem lesz (jó esetben) az egész lakás avar alatt. A feladat nagyon egyszerű: tegyük be a leveleket a dobozba, majd vegyük ki és aztán újra be és újra ki. Utána akár csoportosítani is lehet őket szín vagy forma szerint. A még nagyobbak pedig gyakorolhatják, tanulhatják a számolást is. Samu nagyon élvezte a ki és bepakolást. Később nemcsak levelekkel, hanem gesztenyével, dióval is folytattuk a játékot. Az én tapasztalatom, hogy a tálca segít kordában tartani a rumlit, de azért nem egy kerítés 🙂

Az első hét egyik nagy felfedezése, hogy tényleg igaz, a kevesebb néha több. A kevesebb játék és a sok ismétlés nemhogy unalmas nem volt, hanem lehetőséget adott az elmélyülésre, gyakorlásra. A másik nagy élmény, hogy a mondókák és dalok mennyire sok örömet adnak – amit tudtam, tudtam de eddig valahogy mégis kimaradt a témákhoz kapcsolódóan. De nem lesz így ezentúl!

Jövő héten és utána foytatjuk….

Képes könyv házilag

Akkora sláger lett nálunk az egyik tematikus hétre készített családi fotóalbum, hogy nem múlik el nap, amikor ne néznénk végig… legalább tízszer. Rengeteg új szót tanultunk és gyakoroltunk be vele, így már azon gondolkodom, hogy elkészítem a második kiadást, amiben a különböző érzelmeket mutatja be egy-egy családtag. Nagyi örül, nagypapa szomorú, apa meglepődik, anya álmos… ilyen és ehhez hasonló alap érzelmekre gondolok. De rengeteg lehetőségünk van, gyakorolhatjuk vele a számokat, színeket, cselekvéseket. Lehet például készíteni könyvet az esti rutint bemutatására: vacsora, fürdés, fogmosás, pizsamahúzás, mese és alvás, akár egy nagyobb testvér főszereplésével is. Saját tapasztalatom szerint, minden más mesekönyvnél sikeresebb a saját családodat nézegetni!

Pont ezért összegyűjtöttem pár ötletet, hogy minden korosztály találjon kedvére valót.

babakönyv

Az első rögtön a legkisebbeknek, mert már ők is nagyon szeretik a puha textil könyveket. Ilyet én még itthon nem láttam ugyan, de a lényege, hogy egy baba-biztos könyv, aminek mindegyik oldalába be lehet csúsztatni egy-egy képet. Így aztán rághatják, nyálazhatják, de a képet nem érik el, nem tudják megrágni, megenni, de kedvükre nézhetik a közeli családtagokat és magukat.

babako%cc%88nyv

laporelló vagy mesekönyv

A kisebb gyerekek még nem boldogulnak a vékony lapú könyvekkel, ezért nekik mindenképp vastag lapú megoldásra lenne szükségük. Választhatunk egy kevésbé sikeres mesekönyvet (keménykötésűt) az otthoni polcról és az oldalakra egyszerűen csak ragasszuk rá a saját fényképeinket! (részletes leírás  sok képpel ezen a blogon). Másik megoldás lehet, ha olyan fotólbumot választunk, amelyiknek minden lapja vastag, és arra ragasztjuk a képeket. Ezek általában forma albumok, virág vagy szív, de találhatunk sima négyzet vagy téglalap formájút is. Hobbi boltokban lehet rájuk találni.board-book

fotóalbum

Azoknak, akik viszont már elboldogulnak a vékony lapokkal is készíthetünk hagyományos fotóalbumot. Itt aztán akkora a kínálat, hogy csak na, mindenféle formájú és méretű album közül választhatunk, és ha akarunk akkor ma már digitálisan is megrendelhetjük az albumot, és akkor nem kell a fényképnyomtatással, ragasztással “vesződni”.

album

Jó szórakozást! 🙂

Testrészek hete

Múlt héten a TESTRÉSZEK-et állítottuk fókuszba, azzal a céllal, hogy az alapvetőek felismerése, megmutatása már magabiztosan menjen. Miért ez a téma? Samu már nagyjából tudja az arc és a test részeit, de azért még akadtak hiányosságok és keverések. Ezért gondoltam, hogy ez jó alkalom elmélyíteni és kiegészíteni a tudását. Ugyanakkor nem akartam túlzásba esni, épp ezért csak a következőkre koncentráltunk, test: fej, pocak, kéz, láb, arc: szem, száj, orr, fül és haj.

Nézzük mi volt a polcon:

  • két könyv,
  • baba,
  • testrészekkel feldíszített dobókocka, és
  • öltöztetős puzzle.

Az egyik könyv egy régi nagy kedvencünk Eric Carle From Head to Toe azaz a Fejbúbtól a lábujjig című könyve. (A linket azért csatoltam, hogy az első pár oldalát meg is tudjátok rajta nézni). Nagyon kedves könyv, mindegyik oldalon egy állatot találunk, ami valamit tud, például a pingvin forgatja a fejét, a fóka tapsol, az elefánt a lábával dobbant. És mellette a kérdés, hogy te is meg tudod csinálni? Samu nagyon szereti ezt a könyvet. Mikor hónapokkal ezelőtt először kézbe vettük, akkor én mutattam meg neki, hogy mit hogyan kell csinálni, amit meglehetősen mulatságosnak tartott, aztán szép lassan megtanulta ő is, mindig egyet-egyet. A múlt héten épp az elefánt volt a nagy kedvenc, nagyokat dobbantottunk a lábunkkal. Sajnos ez a könyv nem jelent meg magyarul :(, de azt gondolom, hogy más állatos könyvet is használtunk ugyanígy illetve valószinűleg lehet kapni hasonlót magyarul is.

A másik könyv, a Hohó! Kié ez a popó?, amiben minden állatot háttal mutatnak be és egy kihajtható fülecske segítségével látjuk meg elölről is őket. Ez volt az egyik első könyve Samunak, nagyon sokat nézegettük, de most nem igazán érdekelte. Pedig ezzel akartam a popót fogalmát bevezetni, de ez későbbre maradt.

A baba már régi vágyam volt, annyi helyről (Waldor és Montessori) olvastam, hallottam, hogy a fiú gyerekeknek is “kell” babázni, mert megtanulják általa például a gondoskodást. De valahogy mégse vettünk Samunak soha babát, és ha máshol voltunk sem érdeklődött soha irántuk. Ezt a babát Samu unokanővérétől örököltük, ezért ennyire lányos. Lehet ugyanis fiú babákat is kapni – ez nekem teljesen új volt. A baba célja a héten elsősorban a testrész gyakorlás volt, két dologra tudtuk nagyon jól használni: a gyönyörű hosszú haját simogatni és mivel alvós baba, a lecsukódó szemeit fogdosni. A többi testrészre általában már elfogyott az érdeklődés, de ezeket mindenképp alaposan tudtuk gyakorolni rajta. A gondoskodás még nem bontokozott ki igazán, inkább csak én voltam, aki megmutatta, hogyan is kell(ene).

A dobókocka egy nagyon egyszerű játékot rejt, minden oldalára ragasztottam egy testrészt, illetve az egyik oldalon egy egész alakos kisfiú mosolygott. A játék lényege, hogy dobunk a kockával (puha a kocka, hogy senkinek ne essen bántódása), és amelyik testrészt látjuk a kockán, azt megmutatjuk magunkon is, megfogjuk a fejünk, pocakunk, integetünk a kezünkkel , dobbantunk a lábunkkal. Az egész alakos oldalán pedig ugrálunk. Ezt azért tettem bele, mert Samu még nem tud ugrálni és most próbálom neki megmutatni, hogyan is kell. Hogy mit ragasztunk a kockára, ez szabadon alakítható, lehet arc és testrészeket külön vagy keverve, mindenkinek ahogy épp a legaktuálisabb a tanulás szempontjából. Az elkészítése nagyon egyszerű, kinyomtattam a testrészeket, kivágtam őket és üvegfóliával ragasztottam a kockára. Az üvegfóliának több jó tulajdonsága van, az egyik oldala ragad, átlátszó, meglehetősen tartós, de ugyanakkor újrahasználható. Egyszerűbb, gyorsabb és tartósabb mint a cellux. Ráadásul akármelyik barkácsboltban megtaláljátok.

Magát az ötletet egy ennél kissé bonyolultabb társasjáték (ThinkFun Guríts és Játssz!) adta,

gurits-es-jatssz-think
ThinkFun Guríts és Játssz!

ahol már kártyákat kell a dobókocka mellé használni. A dobókockának minden oldala más színű és azt a kártyát kell felfordítanunk, amilyen színt a kockával dobtunk, utána pedig a kártyán lévő feladatot kell teljesítenünk. Ehhez azonban már mindkettőt, a színeket is és a kártyán lévő tevékenységeket is ismerni kell. Azt gondolom ez inkább már nagyobbaknak, ovisoknak való, de az alapötlet már kicsiknél is használható.

Az öltöztetős puzzle egy pót megoldás volt, de a legnagyobb sikert ő aratta. Olyan kirakót kerestem, amin valóban a testrészeket lehet elmozdítani, de nem iskolásoknak való szinten ábrázolja azokat. Nem találtam. Nem is értem, hogy ilyen miért nincs 😦 Így beértem ezzel a nagyszemű kislánnyal, és a ruha darabokon keresztül utaltunk a testrészekre. A sapka a fejre kerül, a lábunka kell a nadrág és így tovább. Mi csak egy ruhavariációt használtunk, a többi puzzle darabot eltettem.

A fentiek voltak tehát a polcon, egész héten elérhetőek. A puzzle és a baba volt a sláger, a könyvek a középmezőnyben és a legkevésbé a dobókocka érdekelte Samut.

Ezeken kívül még több játékunk is volt:

  • két Samu – kinyomtattam Samuról két képet, nem lesz meglepetés :), az egyiken a feje volt, a másikon meg, ahogy éppen a Balatonban sétál. Mind a kettő nagyobb (15×20) méretben nyomtattam, hogy könnyű legyen fogni és mutogatni is rajta. A strapabíróság végett egy kartonra is ráragasztottam őket, de az egyik még így se bírta ki egyben a hetet. 🙂 Ezeket nagy lelkesedéssel fogadta Samu, és csupámcsak a nézegetésével is elvolt hosszú percekig. Arra használtuk, hogy hol én mutogattam neki a testrészeket, hol meg kérdezgettem. A családi fotóalbumhoz hasonlóan ezt is nagyon szerette.
  • tükröm, tükröm – a következő nagy kedvenc! Letettem egy tükröt a földre, hogy földön ülve is lássa magát benne. Ennél több nem is kellett, és nem is lehetett mást csinálni. Gurgulázva nevetett, simogatta a tükörképét, és mindenféle produkciót előadott, hogy elkápráztassa magát.
  • készítsünk arcot – találtam egy nagyon könnyen előállítható puzzlet
    5-senses-craft-for-kids
    arc puzzle

    az egyik blogon. Az arc részeit lehet vele kiválóan gyakorolni. Ki kell vágni a fejet, szemeket, fület, orrokat és szájat (szintén érdemes legalább kartonra ragasztani, de mégjobb ha laminálni tudjuk) és össze lehet állítani vele egy arcot. Először én játszottam, megmutattam Samunak, majd hagytam, hogy ő próbálja meg összetenni a részekből az egészet. Persze nem került minden a helyére, sőt, néha minden egy helyre került, de nagyon élvezetes és tanulságos játék.

  • kézrajz – Samu szeret rajzolni, majdnem mindennap előkerül a papír és a zsírkréta, filc, így ez a játék is adta magát. Körülrajzoltam a kezemet, amin jót nevetett, de az övét már nem hagyta, mindig elkapta, így nem tudtuk befejezni. Szerintem ez is nagyon jó móka, sőt, ha nagyobb lesz mindenképp szeretném majd az egész testét körbe rajzolni és egy valóságos méretű Samut kiszinezni, megrajzolni vele. De erre is még várnunk kell. A körberajzolás helyett kéz vagy lábnyomatot is készíthetünk színes festékkel vagy a só-liszt gyurmába is nyomhatjuk a kezünket, lábunkat.
  • pont, pont, vesszőcske – mindenki ismeri, és szerintem minden gyerek szívesen elhallgatja és elnézi, ahogy összeáll a török basa
  • mindennapos dolgok – a sok kézmosás, fogmosás, fürdés, öltözés ezer lehőséget ad az ismétlésre vagy csak arra, hogy mi magunk újra meg újra elmondjuk, hogy most a kezed jön, dugd a lábad, a szádba tedd a kanalat stb stb. Ezen a héten igyekeztem tudatosan odafigyelni, hogy minden alkalommal említsem meg a testrészt is, ne csak a cselekvést, és hát rájöttem, hogy sokszor nem mondom ki, pedig biztos jobb lenne, ha többször hallaná. Szóval ez nekem feladat és gyakorlás, hogy a semmi pillanatokat is használjam ki 🙂

A hét egyik nagy tanulsága az volt, hogy a papír szakad és jó dolog tépni, gyűrni. A fényképek és az arc puzzle is megsínylette a hetet, érdemesebb hát valami tartósabb anyagot Samu kezébe adnom (gondolkozom a lamináló beszerzésén). A másik tanulság a “Kövesd a gyereket!” tanács igazsága és testközelből való megélése – sokkal könnyebb és élvezetesebb, ha az érdeklődésének megfelelő dolgot kérek tőle. A dobókockás játékhoz például egyáltalán nem volt kedve, de szétszedni azt darabjaira már annál inkább. Azt viszont nem lehetett és a játék a szekrénybe került. Szóval jó rugalmasnak lenni és elfogadni, ha valamihez nincs kedvük vagy érdeklődésük, és valóban megfigyelni mi az, ami leköti őket. Újra és újra rácsodálkozom, hogy igenis van olyan, amivel hosszú időn át eljátszik, csücsörítő szájjal, elmélyülten, belefeledkezve és aztán van olyan, amihez semmi kedve, akármilyen reklámot is teszek hozzá. És mindezt persze az aktuális energia szintje, a kinti idő, na meg gondolom az én lelki állapotom és hozzáállásom is befolyásolja. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában megyünk tovább!

testreszek

Mindennapi feladatok

A Montessori módszer egyik lényeges eleme, hogy segítsük a kicsiket az önállóság útján és tanítsuk meg nekik a mindennapi feladatokat egyedül elvégezni. Mindahhoz, amit mi, felnőttek akár naponta többször is csinálunk úgy, hogy már nem gondolkodunk rajta, hanem automatikusan végezzük, nekik még több idő és energia szükséges. Pont ezért csináljuk meg sokszor helyettük vagy csináljuk meg mi magunk. Ehelyett Montessori azt javasolja, hogy tanítsuk meg őket és/vagy csináljuk együtt. Sok-sok apróságra kell itt gondolni, nyílván nem a vasárnapi ebédre…vagy mégis 🙂

A Tanítsd meg hogyan csináljam! című könyvben olvastam egyrészt arról, hogyan kell ezeket a “feladatokat” jól megtanítani, megmutatni, másrészt rengeteg ötlet van benne, hogy hol kezdjük el. A “tanítás” lényege, hogy először mindig megutatjuk nekik, hogyan kell megcsinálni az aktuális feladatot. Fontos, hogy jól lássák, azaz ha a jobb kezünkkel kanalazunk, akkor ne a jobb oldalunkon üljenek, hanem a balon. Lassan és precízen mutassuk be a faladatot, utána pedig hagyjuk, hogy ő maga kipróbálja. Ilyenkor próbáljuk meg valóban hagyni, hogy megpróbálja, adjunk neki teret és időt. Ha pedig nem érdekli az adott feladat, akkor ne erőltessük!

Néhány nagyon egyszerű dolog, amit már át is ültettünk a gyakorlatba:

Kézmosás – Nagyszerű kezdés, hiszen napjában többször kerül rá sor, emiatt gyakorlásra is rengeteg lehetőseg adódik, illetve, ha megy önállóan az nagy szabadságot adhat a gyerekeknek is. Az igazán Montessori az a megoldás lenne, ha lenne egy kis állvány azon egy kicsi lavor vagy tál, mellette egy vizes kancsó, szappan és kéztörlő. Így már a bölcsis korú gyermek is odaállhatna a tál elé, önthetne bele vizet, használná a szappant, majd kezet törölne. Jó lenne, de nem ez van nálunk. Helyette van egy fellépő a mosdó előtt. És azt gondolom ez is ugyanolyan jó. Tehát nálunk ez úgy néz ki, hogy Samu egyedül feláll a fellépőre, megengedi a vizet, tartja a kezét a folyékony szappanért, amit én nyomok meg, bedugjuk a dugót és áztatja a kezét a vízben kicsit, majd dugó ki, kis vízzel öblítés. Ami nem megy, az igazából pont a kézmosás, a két kéz összedörzsölése, de majd idővel. Azt gondolom, kezdetnek ez is szuper. Jó látni, hogy Samu már sokszor mutatja, hogy menjünk kezet mosni és szalad előre.

Fogmosás – Szintén fontos higéniai feladat. Az alapszabályt követve itt is mutassuk meg először, hogy mit várunk el, és biztosítsunk a gyereknek megfelelő méretű eszközöket. Jó lenne, ha a tükör is gyerekbarát magasságban lenne és láthatná magát fogmosás közben. Az én tapasztalatom, hogy amilyen egyszerű a kézmosás, olyan nehéz a fogmosás. Samunak mindig van kedve, lelkesen jön, de amint már ténylegesen mosni kellene a fogát, ez a lelkesedés csökkeni látszik, szívesen teszi víz alá a fogkefét a szükségesnél többször és szívesen teszi fordítva a szájába. Ráadásul én nem használok fogmosó poharat (a kolis évek, ugye), hanem egyszerűen a csapból öblítek. Így aztán ő is azt akarja, csak éppen nem ér el addig. Lehet nekem is változtatnom kell a szokásaimon 🙂

Fésülködés – Tökéletesen be illik a sorba, ehhez nem is írnék többet. A tükör és a megfelelő méretű fésű itt is fontos, illetve hogy mindennek legyen egy fix helye.

Cipőfelvétel – Erről inkább csak elméletben írok még. A technikája az lenne, hogy sarokkal a gyermek felé néz a cipő, beledugja a lábát és a valószinűleg tépőzáras cipőt betépőzárazza. Samunak még nem megy a cipőbe bújás, ezért abban segítek neki, de utána már övé a tépőzáras része (levételnél is). Ezt nagyon szereti és általában már várja is, hogy átvegye tőlem a feladatot.

Seprés – Ez pont nincs benne a könyvben, pedig szerintem kisgyerekeknél ez is napi többszöri feladat lehet. Samu egyenlőre elég morzsálva eszik, így majdnem minden étkezés után van mit söprögetni. Először a lapát tartást javasoltam neki, amit örömmel meg is próbált, aztán később beszereztem egy kis partvist, amit minden játékboltban lehet kapni. Samu nagyon örült neki és azóta is lelkesen söpröget velem együtt, de nélkülem is. És meg kell mondanom, hogy az öröm nemcsak a seperésnek szólt, hanem annak is, hogy a seprű neki való méretű!

Közös kávézás – Mivel sokat vagyunk a konyhában és Samu lelkesen rámol a fiókokból, a megkaparintott műanyag tálakkal pedig szívesen játszik, vettem neki egy gyerekeknek való műanyag konyhai készletet (pár tányér, edény és bögre). Azt hiszem, ennek köszönhetjük az első igazi szerepjátékot. Leültünk, hívtunk vendégeket (Kutyust és Tigrist) és főztünk majd megebédeltünk. Azóta rengetegszer újra játszottuk Samu kérésére, és most már ő itatja meg a vendégeket! Aztán kitaláltunk egy újabb játékot. Nekem sokat jelent a napi egy kávé, nemcsak az energia miatt, sokkal inkább a szertartás, a hangulat miatt. Leülni mellé, elkanalazni… na, én szeretem. De többször előfordult, hogy Samunak ehhez nem volt türelme, így bevontam őt is. Készítek neki tejhabot (nekünk ez a tejhez való szoktatás is, mert nem szereti a tejet, ebben a formájában viszont nagyon ízlik neki), beleteszem a játék bögrébe, és magam mellé ültetem az asztalnál. Így együtt szoktuk kanalazni, és mondhatom, hogy nagyon tréfás dolog. Samu imádja, én imádom – és a kávézás hangulata is megmarad.

kavezas2

Közös mosás és teregetés – A mosás úgyszintén mindennapos tevékenység, ráadásul a mosógép szerintem az egyik első olyan műszaki cikk, amit megtalálnak a gyerekek. Nekünk elöltöltős mosógépünk van és azt hiszem már fél évesen is negyed órákat töltöttünk a mosást nézve. Ez a lelkesedés szerencsére nem múlik, így továbbléptünk a nézésnél. Először az indítógomb megnyomására tanítottam meg, ami jó ötletnek tűnt, hiszen elragadtatva figyelte és később várta, hogy a gombnyomás után elindul a gép, elkezd zúgni (jön a víz) és elkezdenek forogni a ruhák. Később amikor magától indította el az üres mosógépet, ez nem tűnt már annyira jó ötletnek, de úgy tűnik ezen a korszakon már túljutottunk. Mostanában még inkább bevonom a mosásba, együtt válogatjuk szét a ruhákat – na, ez egyáltalán nem érdekli, együtt pakoljuk be a mosógépbe – ebbe benne van, de hamar elveszti a türelmét, én adagolom a mosószert, ő indítja a gépet, a végén együtt szedjük ki a ruhákat – ez tetszik neki, és végezetül ő tolja ki a szennyes kosarat a szárítóhoz – ezért odavan. Sőt, újabban már adogatni is szokta a ruhákat, csak győzzem olyan gyorsan teregetni.

Mosogatógép – a mosógéphez hasonlóan a mosogatógép is a korai kedvencek között szerepel. Itt is hasonlóan hamar megengedtem neki a gép elindítását és teljesen őszíntén én itt meg is álltam volna. Samu azonban nagyon buzgó volt és pár hete nagyon ügyesen segít a kipakolásban. Ő veszi ki az alsó szintről egyesével a tányérokat, evőeszközöket és adogatja nekem. Mielőtt valaki a szívéhez kapna, megnyugtatom, hogy az éles késeket gyorsan kiveszem előtte, a kenőkésektől meg nem eshet bántódása. Nem mondom, hogy nem aggódom a tányérok miatt, de nem akarom letörni a lelkesedését, tanulom a bizalmat és végső soron, az csak egy tányér 🙂

Azt gondolom, bármilyen tevékenység jó, amihez a gyereknek kedve van és az önállóságát növeli. Lehet ez az ajtó kinyitása, amikor már eléri a kilincset vagy hogy ő hozza a kulcsot, akármi, amiben örömét leli és megéli, hogy ő már ezt is tudja.

Folytatás következik….

Lúdtalp prevenció

Samuval járunk egy kicsiknek való tornára és ott tanultunk ezt a szuper feladatot, ami egyrészt vicces, és remélhetőleg sokkal nagyobb részt hasznos is.

A lényeg, hogy a az első és a második lábujja közé be kell tenni egy nagyobb gyöngyöt vagy gombot és addig mozgatni az ujjait, amíg a gyöngy kiesik. Ha ez már jól megy, nehezíthetjük a feladatot: tegyünk a szőnyegre egy kis poharat/tálkát, ahová a gyöngynek esnie kell. Ne felejtsük el váltogatni a lábat! 🙂 Ha a gyerek nem akarja mozgatni az ujjait vagy nem érez rá, segíthetünk neki úgy, hogy a talpát vagy/és a lábfej felső részét megcirógatjuk, megcsikizzük. Ha már megy neki önállóan, akkor persze elhagyjuk ezt a kisegítést. Nagyon szórakoztató dolog és állítólag nagyon hasznos is, fejleszt, erősít, és lúdtalp megelőzésre tökéletes.

Nem vagyok szakember, ezért nem is bonyolódnék bele itt valami magyarázkodásba, hogy miért és hogyan fejleszt. Ami szuper szerintem ebben a feladatban, hogy sokkal inkább játékszagú, mint tornaszagú, ráadásul szinte semmi sem kell hozzá.

Család hete

A múlt heti témánk, ami a polcon is megjelent a CSALÁD volt. Gondoltam, hogy hálás téma lesz, nem is tévedtem. 🙂

Nagyon kevés dolgot tettem ki: egy fotóalbum, két mesekönyv, és a rajztábla. A rajztábla még minidg nagy kedvenc, pont ezért került ki a polcra. De a többi játék teljesen kiütötte, nem is került elő egész héten. Az egyik mesekönyv, ahogy a címe (Amikor a kis állatok elfáradnak) is sugallja az alvó állatokról szól, látszólag nem éppen témába vágó darab. De mivel a képek többségén békésen szundikáló állatcsaládok vannak, ezért mégis rá esett a választásom. A másik könyv egy böngésző, ami egy család mindennapjait mutatja be, nemcsak otthon, de a játszótéren, orvosnál, piacon, ezért aztán tökéletes volt számunkra. Azonban a fotóalbum volt a fő atrakció, direkt erre az alkalomra készítettem. Minden családtag kapott egy külön oldalt, és igyekesztem olyan képeket is betenni róluk, ahol Samuval együtt vannak. Extraként pár szűk családi fotó és néhány nagyobb létszámú csoportkép is helyet kapott még. Samu teljesen odavolt. A borítóra az ő fényképét ragasztottam, már ez is nagyon tetszett neki, és na persze, hogy ez volt az első dolog, amit levett hétfőn reggel a polcról. Aztán, ahogy lapoztuk, egyre nagyobb mosollyal nézte a képeket és lelkesen mutogatta, ha kérdeztem, hogy hol van Nagyi vagy Apa. Fogalmam sincs, hogy hányszor néztük végig, de azóta is viszem magammal akárhová megyünk, mert még mindig örömmel nézegeti és mutogatja másoknak is. Abszolút kedvenc lett belőle. Ez a fényképalbum még arra is nagyon jó, hogy gyakoroljunk vele néhány tárgyfelismerést, mint a szemüveg, óra, pohár, kávé… Samu egyébként is szereti a böngészőket, és ez a könyv hasonlóképpen funkcionál nála. Minden, ami a képeken van érdekes.

Az állatos könyv, ami egyébként stabilan középmezőnyes versenyző, sajnos nem hozta a hozzá fűzött reményeket. Néhány felületes, egy-két perces lapozgatás után már le is cseréltük. Talán az állatos témánál újra elővesszük és hátha akkor más fényben szebben csillog majd.

A böngésző is régebbi darabb, és időről-időre előkerül, de meg kell mondanom, hogy a család kapcsán csak annyit használtuk, hogy megkerestük minden oldalon a kisbabát. A többi családtag egyáltalán nem hozta lázba, ellenben minden más igen. Szóval jó volt, de mégsem az igazi.

A fényképalbum ellenben megunhatatlannak bizonyult!

A múlt heti 2 darabos puzzle után, gondoltam, ne hagyjuk abba a gyakorlást és készítettem pár családi kirakót. Nagyon egyszerű az elkészítés, ketté kell vágni a képeket és vagy kartonra ragasztani vagy laminálni. Erre csak a tartósság miatt van szükség. Ha csak ezen a héten szeretnénk használni őket, akkor kár fáradni. 🙂 Samunak ez is nagyon tetszett, és bár egyedül nem sikerült összetenni őket (valószinű, hogy sokkal több volt a részlet ezeken a képeken, mint a múlt heti rajzokon), nagyon örült a feladatnak. Többször is hozta, hogy próbáljuk meg. Talán könnyített volna a feladaton, ha kivágom a fejeket/embereket a képekről és így a háttértől teljesen elszakítva csak kiragasztom egy fehér papírra. De majd legközelebb már ezt is tudom!

Terveztemcsalad még más játékokat is, például a családtagok képeit az alapján összetenni, hogy ki kivel lakik együtt, vagy kinek van szemüvege vagy ki fiú, ki lány… azaz mindenféle csoportosítást, de erre nem jutott időnk, ugyanis hétvégén Samu Nagyihoz látogatott. Igazán méltó megkoronázása volt a heti témának ez az utazás, találkozás a nagyszülőkkel, dédikkel.

Visszanézve nagyon örülök, hogy ilyen “egyszerű”, talán túl egyszerű témát választottam. Samu örült az albumnak, az ismerős arcoknak és egyszerűen csak nem tudott betelni vele. Ráadásul a megszokott, biztonságos közeg jó alap volt, hogy hosszabban beszélgessünk a képekről, akár az apróbb részletekről is.