Kétnyelvűség két gyerekkel

„Már az első gyerek születésénél biztosan tudtam, hogy kétnyelvűnek fogjuk nevelni, és úgy fog beszélni angolul, mint egy anyanyelvi brit, hiszen angoltanárként ez mennyire egyszerű és kézenfekvő.” Sokan ezt gondolják… pedig nagyon nem így volt.
A terhességem legvégéig tanítottam az angolt, így E. addig is hallhatta mindkét nyelvet; így mondhatjuk, hogy kétnyelvű nevelése már születése előtt megkezdődött. Ám bennem az elhatározás később született meg.
E. úgy 6 hónapos volt, amikor a kétnyelvűség komolyan megfogalmazódott bennem. Több angol és magyar nyelvű könyvet is elolvastam a témában, valamint rengeteg cikket a neten a kétnyelvűségről. A bizonytalanságom nem szűnt. Melyik módszer működne nálunk? Nem okozok-e kárt a nyelvi fejlődésében? Nem zavarom össze? Nem fogja keverni a nyelveket? Képes leszek olyan természetesen beszélni hozzá angolul, mint magyarul? Egyáltalán hogy mondják azt angolul, hogy búgócsiga?

Az igazi lökést nem a könyvek vagy tudományos cikkek adták, hanem az, hogy rátaláltam a Mums’ English Club-ra (MEC) ill. annak alapító anyukájára (a facebook-on: https://www.facebook.com/mumsenglishclub/?fref=ts ), aki szintén kétnyelvűnek nevelte első lányát, annak ellenére, hogy mindkét szülő magyar (választott kétnyelvűség). Rengeteg bátorítást és támogatást kaptam, így belevágtunk a rendszeres angolozásba, és megszerveztem a saját kerületünk MEC-jét először az otthonunkban majd a helyi könyvtárban. A MEC összejövetelek alatt az anyukák angolul beszélgetnek: 15-20 percet mondókázunk/énekelünk a gyerekekkel.
E. ekkor 8 hónapos volt. Heti 1 MEC-et kevésnek tartottam ezért anyanyelvi babysittert kerestem. Belépett az életünkbe egy fiatal, brit lány, akinek a mai napig nagyon hálás vagyok. Rengeteget tanultam tőle nyelvileg, remek baráti kapcsolat alakult ki vele mind E., mind az én részemről. De 2 év után elment, és 1.5 évbe telt mire találtunk valaki mást.
10 hónaposan beiratkoztunk a Helen Doron angolra is, mert maximalizmussal „áldott meg” az élet. A tanfolyam amúgy kiváló, csak épp drága. Talán később erről is írok.
Ekkor kislányom édesapja nem folyt még bele az angolozásba. Az alapszabály az volt, hogy amíg kettesben vagyunk, addig angolul beszélünk, amint Apa megjelenik, átváltunk magyarra. A váltás jelzésére egy dal szolgál(t), amit minden alkalommal elénekeltünk, amikor nyelvet váltottunk. Így bizonyos idősávokban E. angolul hallott engem beszélni, máskor magyarul (http://nonnativemommy.blogspot.hu/2013/04/weekly-daily-schedule.html ).

Az OPOL (One Parent One Language) módszer elképzelhetetlen volt számomra. Nem tudtam elképzelni a nagy családi szülinapozást vagy a karácsonyt úgy, hogy én angolul beszélek a gyerekhez, míg mindenki más magyarul. Azt sem tudtam elképzelni, hogy ne énekeljek neki egy Körben áll egy kislányka vagy más magyar dalt.
Napjaink pont úgy zajlottak angolul, mint magyarul: evés, ivás, séta a parkban, játék, pelenkacsere, könyvolvasás, fürdés, stb. mind angolul.
Azt vettem észre, hogy állandóan éneklek/mondókázok neki. A barátnőm meg is kérdezte egyszer: Van olyan témakör, amiben NEM tudsz angol dalt énekelni? És azt hiszem, nem nagyon van.
Alvásidőben állandóan a neten lógtam, hogy új dalokat, mondókákat tanuljak. A youtube videókat is hamar, még egy éves kora előtt elkezdünk nézni, de csak limitáltan.
Szintén a netről tanultam meg egy speciális jelelést, a Makaton-t. Más beiratkozik egy baba jelbeszéd tanfolyamra, én inkább a netes videókból megtanultam a brit jelnyelvre alapuló Makatont (https://www.makaton.org/aboutMakaton ). Bár nem sokat használtuk, mert E. beszédfejlődése minden képzeletet felülmúlt. 1 évesen 30-40 szót tudott mindkét nyelven. Így a jelelésre nem nagyon volt szükség. Viszont a jelnyelv egy kiváló eszköz, hogy összekapcsolja a beszélt nyelveket. Jelenleg is használjuk kisebbik lányunkkal. Ez is egy érdekes téma, amit a jövőben érdemes lehet kifejteni.

Ahogy teltek a hónapok, egyre fantasztikusabb dolgokra találtam a neten. Ilyen volt a Doman- módszer. (részletek a linken: http://fejlesztomodszerek.blog.hu/2007/10/19/a_doman_modszer). A saját esetünkben én a képkártyákat találtam a legizgalmasabbnak és leghasznosabbnak, ezért elkezdtem gyártani őket különböző témakörökben: állatok, virágok, gyümölcsök, babaholmik, bútorok, járművek stb. Egy pár példa az alaptémákból, de E. éppen aktuális érdeklődését figyelembe véve készültek speciális témák is, mint szimbólumok, autómárkák, közlekedési táblák, a csontváz főbb csontjai vagy a bogarak.
A netről leszedtem a képeket, kinyomtattam, a hátuljára írtam a megnevezést angolul és magyarul, majd lamináltam. Napi 2-4 témát vettünk át témánként 6-7 kártyával. Annyira imádta, hogy alig tudtam követni. Volt olyan nap, hogy 3x-4x elő kellett venni nézegetni vagy csoportosítani, esetleg a valós tárggyal párosítani a kártyákat. De ennek az érdeklődésnek kb. 3 éves korára vége szakadt. Most csak előveszem a nagy gyűjteményt és használom a kistesóval (micsoda könnyebbség a már kész anyaggal dolgozni).

A másik meghatározó irányzat, amit tudattalanul is használtam, még mielőtt megismertem volna, a Montessori módszer. (részletek a linken: http://fejlesztok.hu/modszerek/275-a-montessori-pedagogia.html) E.-t nagyon szeretem bevonni a házimunkába, mert így együtt tölthetjük az időt, hamar önállóságot tanult és ezzel önbizalmat nyert, nem utolsó sorban a lakás is normális állapotban volt/van. De említhetném még a természet felfedezését vagy a kreatív kézműveskedést. Mindezek milliónyi lehetőséget adnak a nyelvgyakorlásra.

Végül, de nem utolsó sorban az angol nyelvű gyerekkönyvek nyújtanak óriási segítséget a kétnyelvű nevelés során. Használt könyveket veszek, volt, hogy kilóra játékturkálókban, vagy az internetről rendelem meg őket. Az elmúlt 4,5 évben a folyamatos meseolvasással a könyvek nemcsak a gyerek szókincsét és képzelőerejét fejlesztették két nyelven, hanem kialakítottak benne egy olyan erős könyvszeretetet, ami egy életen át el fogja kísérni.
És hogy miért csinálom mindezt? Miért ölök bele ennyi energiát, pénzt és időt? Elsősorban a gyerekekért. Azért, hogy valami plusszal induljon az életben, hogy szélesebb legyen a látóköre, hogy elfogadóbb és nyitottabb legyen a másságra és a világra. Másodsorban magamért. Kisgyerekkel otthon lenni nem az a rózsaszín leányálom, ahogy azt sok helyen hangoztatják. Ezzel a nyelvi projekttel az én agyam is folyamatosan működésben van, állandóan aktív és kreatív üzemmódban működik.

Hol is tartunk most? Jelen pillanatban egy kanadai babysitter lány jár hozzánk heti 1x. Helen Doron angolra már E. 2 éves korától nem járunk, de L., a kistesó, most szeptemberben kezdte. Szinte mindennap angolozunk itthon. Akár még a férjem bevonásával esténként, ha máshogy nem tudtuk megoldani napközben. E., a nagylányom (4,5 éves) minden iránt nyitott és érdeklődő, házias és segítőkész két nyelven. L., a pici lányom (11 hónapos), csüng a nővére minden szaván, mozdulatán. E. probléma nélkül vált egyik nyelvről a másikra, kiválóan kommunikál anyanyelvi angol beszélőkkel, angolul néz és/vagy hallgat mesét, s mindez a világ legtermészetesebb dolga számára. De még nagyon az út elején járunk…

Ha bármi kérdésed van a fentiekkel, a kétnyelvűséggel kapcsolatban, nyugodtan keress meg a nonnativemommy@gmail.com-on vagy a facebook oldalamon: https://www.facebook.com/Nonnative-Mommy-606892512654988/

Ha többet szeretnél olvasni a témáról, látogass el a blogomra (angol nyelvű): https://nonnativemommy.com/

Reklámok

Non-native mommy bemutatkozik

Kedves Mindenki

Pontosan olyan anyuka vagyok, mint Te, aki alig alszol éjszaka, rohansz a gyerekkel az oviba, cseréled a pelusokat, szoptatsz vagy épp a cumisüveget fertőtleníted és tápszert keversz, pépesítesz, kis orrocskákat szívsz vagy épp dögönyözöl, csiklandozol, nyálbuborékot fújsz, esti mesét olvasol, összebújsz, ha épp arra van szükség. Csak én nem viszem gyerekeim ringatóra, tipegő tornára vagy maszatolóra. Mi angolozunk. Mi nem járunk úszni, TSMT tornára vagy zongorázni. Csak angolozunk, angolozunk és angolozunk.

15207912_10154591920566469_820461252_nKét kislányom nevelem Budapesten. A nagyobb (E.) már 4,5 éves, a kicsi (L.) 11 hónapos lesz hamarosan. Születésük óta két nyelven (magyar-angol) neveljük őket.

Igen… mindketten magyarok vagyunk… Apuka nem angol anyanyelvű, bár 5-6 nyelven nagyon jól boldogul. A kétnyelvűség nálunk egy választott életforma, nevelési elv, gondolkodásmód vagy nevezzük akárhogyan.

Igen… magyarul is beszélek a lányokhoz egy nagyon következetes rendszer szerint. Erről fogok majd írni részletesebben is egy későbbi bejegyzésben. (Megtudhatod mi az OPOL rövidítés, milyen előnyei vannak a kétnyelvűségnek, vagy milyen akadályokba ütközünk)

A gyerekek előtt angol nyelvtanárként dolgoztam és mindig csodálattal néztem azokat a családokat, akik az átlagtól eltérőt, valami pluszt tudtak vinni a gyerekeik életébe. Sokat gondolkoztam, hogy ez nálunk mi lehet. Az angol volt a legkézenfekvőbb.

Szerencsére a férjem és a család is támogató ebben, bár a „munka” oroszlán része rám esik, mivel én vagyok legtöbbet a lányokkal. De azért az nagyon sokat segít, hogy nem ellenszélben kell hajóznunk.

Nagyobbik lányom, E. teljesen kétnyelvű, bár amióta bekerült a magyar intézményrendszerbe, a magyar nyelv sokkal erősebbé vált nála. Egy kis tudós, akit már egész kicsi kora óta lenyűgözött a Naprendszer, a térképek, az emberi test vagy az óceánok világa. Óriási könyvrajongó. Nagy érdeklődést mutat a számok és a betűk iránt is. Én mindig érdeklődéssel (és sokszor csodálattal) követem, hogy milyen területre kalauzol el, s próbálom ennek megfelelően lekötni itthon.

Kezdetekben alkalmaztam nála a Doman-módszert. Sok képkártyát gyártottam neki az érdeklődésének éppen megfelelő témakörben, amit mindig nagyon élvezett. Ezen túl délutáni alvásidőben külföldi Montessori oldalakat bújtam, hogy ötleteiket, játékaikat, és magát a 15226610_10154591916831469_505980206_nMontessori alapgondolatot magamba szippantsam, s megtanuljam alkalmazni a saját kétnyelvű életünkben.

A kicsivel most kezdünk mindent elölről. Viszont ő egy teljesen más karakter. Sokkal impulzívabb, az érzelmei irányítják. Mozgékonyabb a nővérénél. Még nem tudni, mi fogja igazán foglalkoztatni, most egyelőre a fogzás és a járni tanulás.

Mostanra már ismerem az utat, így elvileg könnyebb is lehetne, főleg, hogy van egy kis nyelvi segítőm, de valahogy az akadályok megháromszorozódtak. Időbeosztás, két eltérő korú gyerek foglalkoztatása, testvérféltékenység, csak hogy egy pár dolgot említsek. Ezekben a témákban nagyon szívesen osztom meg a gondolataimat, tapasztalataimat a Samutanul olvasóival a közeljövőben.

Non-native mommy

https://nonnativemommy.com/

Én-idő

Samu apukája vagyok. Egyben a kilencéves nagy lány apukája is. A feleségem férje, társa mindenféle örömben és bánatban. És a barátja.

Az egyik pénzpiaci szereplő igazgatója. Egy szenior úszó. Egy egyetemi tanár,egy hobbi mese-író, egy hobbi főző ember.
Barátja keveseknek.
És egyben egy fiú és egy testvér. Egy férfi.
Mellesleg ennek az oldalnak, feleségem egyik megvalósulásának egyik legelkötelezettebb híve és támogatója, a blog moderátora.

Miért gondoltam ezzel kezdeni bemutatkozásom? És egyáltalán miért szólaltam meg? 🙂

Kezdjük az elsővel. Azért kezdtem így, mert szerettem volna felhívni a figyelmet milyen összetett az ember. Milyen sokszínű az élet. Milyen sok van benne, milyen sok mindenre kell vagy kellene odafigyelni, időt szakítani. Nehéz ez.
És ha az ember Szülő, akkor a világ legnagyszerűbb munkája mellett a legnagyobb feladatot is vállalta: elkísérni egy vagy több kis embert a világ felfedezésében, feltölteni szívvel, lélekkel, szeretettel, segíteni megtalálni azt az utat amit ő szeretne, ő választ (majd a következőben és következőben)- segíteni első lépéseiben ezeken, olyan hátteret adni, mely örök menedék.

Az Anyák pedig, nagy betűvel, a legnagyszerűbb emberek, hiszen mondjuk ki őszintén: az egyetlen életfogytig tartó foglalkozás , mely napi 24 órában jelent teljes garanciát, sokszor elismertség nélküli készültséget egy ilyen felfedező emberfia-emberlánya számára.
És ebben a kimenő nélküli szolgálatban kell megmaradni Feleségnek, Nőnek, szépnek, fittnek, okosnak, ügyesnek. Kedvesnek, Barátnak, Keresőnek.

Mikor felmerült , hogy én is írjak néha ide, adjak egy másik (apa-férfi-pragmatikus-stb) oldali szemléletet az itt leírtakhoz, számomra nem volt kérdés, hogy ez a legelső amit szeretnék elmondani: kifejezni csodálatomat mindenkinek aki nekivág ennek a fantasztikus kalandnak.
Amiért a legjobb dolog örökké kialvatlanul élni , amiért érdemes minden napba bele fáradni , amiben legszebb zene minden manó első hangzavar kalapálása, amiben igaz a mese, valódi a szó, a mosoly, a könny, igazi a szív: amiben az igaz(i) értékek – őszinteség, önzetlen odaadás, együttérzés, küzdés, stb. az egyetlen létező.

De térjünk vissza a nagyszerűségtől, mindennapi örömöktől, szülői és gyermeki tanulástól (ezekről úgyis is van/lesz annyi szó) az első gondolathoz: az ember sokféleségenek megőrzéséhez.
Hogyan tudunk maradni jó szülők, házaspár, magunk – mind együtt:

Ezért döntöttük el, az ÉN IDŐ bevezetését .
Ez azt jelenti, hogy mindennek és leginkább mindenkinek jár saját, dedikált idő.
Amikor együtt a család, amikor együtt töltünk időt. Együtt vagyunk a parkban, együtt játszunk, együtt eszünk, együtt mesélünk a napról;

Amikor Anya van csak Samuval. Amikor csak Petraval. Ekkor lehet kisajátítani Anyát. Elvárni, hogy csak vele gyurmázzon vagy háborítatlanul csimpaszkodjon.
Illetve Ekkor lehet barátnőnek lenni. Szépségről, fiúkról csevegni. Együtt rajzolni vagy titkos témákkal titkos utakra elmenni.

Amikor Apa van csak Samuval. Csak Petraval. Amikor lehet otthon rosszalkodni, két (kis)fiúnak lovasviadalt játszani, lakásban szabadon rohangálni, vagy kint, mint a nagyok motorozni.
Amikor “tündér időt” lehet tölteni. Pán Péternek arany hajú tündérrel mesevilágba bele repülni, ott valóság elől eltűnni.

Amikor Anya és Apa van csak együtt (gyerekeket másra bízzuk) és lehet megint szerelmes ismerkedőst játszani, megint fiatal lenni, barátként borozni. Egy hétvégét csak magunkkal tölteni. Még aludni is. 🙂

Amikor Anyának van ideje saját magára . Amikor elmegy csavarogni, barátnőzni, vásárolni, feltöltődni.

Amikor Apa törődhet magával. Elmehet úszni, futni, éjszakában barátokkal kimenőzni.

Az én időben az a legfontosabb, hogy mindig legyen. Mindenki számolhasson vele, mindenki számíthasson rá. Nincs semmilyen ok, amely miatt elmarad. Így már előre lehet a szívet díszbe öltöztetve várni mindegyik alkalmat .

Mindenkinek ajánlom. Mindenkinek szüksége van a családra , az együttre. Ahonnan nem lehet kilépni. A szeretet-biztonságra. Valamire ami mindig ott van.
Erőt, támaszt, hátteret ad. Ami a gyűrűben is körbe ölel, bárhol jársz.
De arra is mindenkinek szüksége van, hogy legyen, amikor ő a legfontosabb egy kis időre.

Mindenkinek ajánlom, hogy mindenre vigyázzon. Mert mindenre vigyázni kell, minden nap kell mindenkinek tenni a család otthonába egy téglát, egy pici minimetert a gyökérbe, mely tartja a család fáját.

img_4757

A zene hete

“A zenei hang, az ének köti a kisgyereket legelőször, legbiztonságosabban az emberi világhoz.” (Vekerdy)

Az utóbbi időben Samu figyelmét és érdeklődősét egyre inkább felkeltette a zene. Kissé meglepett vele (pozitív értelemben :)), mert eddig nem különösebben izgatta őt. Kicsi korától járunk Ringatóra, ami szerintem egy fantasztikus program kisbabás anyukáknak. De ha a szívemre teszem a kezem, akkor a legelején ezeket a foglalkozásokat inkább én élveztem. Samu elsősorban csak elnézelődött, figyelte a nagyobb gyerekeket, de maga a zene vagy a mondókák nem igazán hozták lázba. Most már persze más a helyzet, dehát már nem is hat hónapos! Mostanában már tátott szájjal nézi a gitárt, és a körbe sétálós mondókákat meg egyenesen imádja. Persze van, ami nem változik: a többieket nézni még mindig lebilincselő foglalatosság.

De az igazi zene iránti érdeklődés csak nemrégiben lett nyilvánvaló. A bogaras hetünkön Samu egyszercsak leírhatatlan élvezettel  kezdte el püfölni a “turka doboz” tetejét a xilofon ütővel – innen tudtam, hogy ez lesz a következő témánk.

Nagyon egyszerűen közelítettem meg a témát, elővettem minden itthon fellelhető hangszert. A készlet a végére nem is lett kicsi: csörgődob, xilofon, furulya, dobként egy fagyis doboz, csengő, zenélő doboz és egy féltve őrzött sansula. Ezeken kívül még készítettünk pár csörgőt (nevezhetjük rumbatöknek is, de az talán mégiscsak túlzás lenne :)).

tokA csörgő készítésből elég nagy móka lett, ezért ezt szívesen ajánlom mindenkinek. Nem kell hozzá sok minden! Mi pár üres Actimel-es dobozt használunk, és tölteléknek mindenfélét, amit a konyhában találtunk: lencse, rizs, tészta, kuszkusz, felesborsó. Egy tálcára kikészítettem mindezeket és egy kicsi kancsót a töltéshez. Samu feladata volt az öntés, én pedig leragasztottam a csörgők száját. Még matricát is ragasztottunk a tetejére, a töltelékek kezdőbetűjét – ezt kizárólag magam miatt. Az én hallásom és egyáltalán a zenei műveltségem átlag alatti, és szerettem volna megtanulni, hogy minek milyen a hangja. A matricázás Samunak különösen tetszett, ami azt is jelenti, hogy nem maradtak sokáig a helyükön, de legalább nekem is volt kihívás a játékban. A hangszerkészítés akkora sikert aratott, hogy megismételtük. Samu nagyon élvezte megtölteni a flakonokat és a ragasztó is eléggé érdekelte. Sajnos ezek a dobozok nem elég kemények, így a formájukat csak többé-kevésbé tudták megtartani, de egyik sem lyukadt ki! A ragasztó is jól tartott, azaz biztonságosan tudtuk használni, és használjuk őket azóta is.

A kuszkusznak csodás a hangja, ez volt az én kedvencem. Samu leginkább egyszerre kettőt szeretett rázni, és úgy tűnt, mindegy melyik kettőt. (Akinek van kedve, itt találhat még otthon elkészíthető hangszereket.)

Nagyon sokat zenéltünk, hol Samu egyedül, hol én egyedül, hol ketten együtt. Mindenki azon, amin éppen kedve volt. Samu nagyon élvezte a hangzavart, a különböző hangokat, és közben meg is tanult mindent használni. Még a furulyát is! Persze nem játszik el rajta semmit, amit felismerhetnénk, de meg tudja szólaltatni! Ez őt legalább annyira meglepte, mint engem. 🙂

Egy másik játékot is kitaláltunk közben együtt: ha feltettük a kezünket a magasba, akkor az azt jelentette, hogy hangosan kell zenélni, ha pedig ujjunkat a szánk elé téve mondtuk, hogy “sssss”, akkor csöndbe kellett maradni. Ezt aztán játszottuk egész nap. Sokszor hangszer nélkül is, egyszerűen csak feltett kézzel kiabáltunk, majd “sssss” elhallgattunk. Közben igyekeztem mondani, hogy hangos és halk, hogy megjegyezze ezt az ellentétpárt. Samu nagyon élvezte ezt a játékot, azóta is sokszor elkezdi játszani, sőt, szívesen mutatja meg másoknak is.

Ha a gyerekek nyitottak rá, nehezebb, összetettebb feladatokat is ki lehet találni. Például csoportosítani lehet a hangszereket, aszerint, hogy melyik halk, melyik hangos. Mindegyiket megszólaltjuk, majd eldöntjük, hogy egyik vagy a másik kategóriába való. Itt is igaz, hogy először csak pár hangszert tegyünk ki, ne egy teljes zenekarnyit.

Egy kicsit nehezebb feladat lehet a pár kereső játék. Ehhez készítsünk egyforma csörgőket, azaz két tégelybe, dobozba ugyanolyan és ugyanannyi lencsét, rizst stb tegyünk. Utána a hang alapján kell megtalálni a párokat. Érdemes itt is kevéssel, 2-3 párral kezdeni és csak később növelni a dobozok számát.

Végül pedig nagyobbak akár zenei skálát is készíthetnek, ehhez nem kell más mint üvegpohár, víz és kanál. Mindegyik pohárba más mennyiségű víz kerüljön! 🙂 Ezek a játékok mind fejlesztik az érzékelést, és közben nagyon szórakoztatóak is.

A zene mellé a tánc is dukál, természetese pörögtünk-forogtunk, hangosan énekeltünk. Itt is hagytam Samut, semmit nem erőltettem. Hagyni akartam, hogy úgy fedezze fel a zenét, a hangokat, a táncot, ahogy az neki a legjobb, legtermészetesebb. Nem akartam neki “tanítani” valamit vagy megmutatni, hogyan táncoljon. Sokkal inkább csak élvezni akartam, hogy láthatom, ahogy átéli, megéli a zenét. És volt élményben részem bőven! Olyan magával ragadó, ahogy belefeledkeznek a zenébe és táncolnak vagy éppen, ahogy két kézzel verik a dobot. A teljes odaadás, öröm, átélés… mindaz, ami szerintem olyan sokszor tud hiányozni a “felnőtt” világból.

dsc_0008-1

Gyerekszoba Montessori stílusban – gyakorlat II.

Nagy izgalommal és lelkesedéssel vágtam bele a gyerekszoba “Montessorisabbá” tételéhez. Rengeteg inspirációt gyűjtöttem, számtalan gyönyörű és nagyon hasznosnak tűnő holmit láttam, és nem is tagadom, fájdalmas volt két lábbal a földön maradni, amikor az átrendezést terveztem. De leginkább mégis a várakozás volt bennem nagy, hogy lássam mindaz, amiről olvastam, hogyan fog működni nálunk.

Mivel jó pár hét eltelt már azóta, hogy átrendeztük Samu szobáját, sőt, már az első játékos polc újra rendezésen is túl vagyunk, összegyűjtöttem, hogy milyen tapasztalatokkal lettem gazdagabb.

Az első és legfontosabb élményem, hogy “Jé, ez működik!” És tényleg! Semmi nem bukott meg, mindennek lett értelme és eredménye, Samu számára pedig minden elérhetőbb és átláthatóbb.

ágy

Egyenlőre itt nem változtattunk, a rácsok maradtak, a szabad mozgás még várat magára. De remélhetőleg már nem sokáig. 🙂

öltözködés

A ruhásszekrényt teljesen megérte átrendezni. Samu pontosan tudja, hol a pelenka és ki is veszi magának. Néha már a ruha iránt is érdeklődik, és volt már rá példa, hogy azt is őmaga kapta elő – de ez még közel sem vált szokássá nála.

A tükör egyre jobban hiányzik, de a helyét továbbra se találom. 😦

játék

A legnagyobb változás és a legtöbb elvárásom mindenképp ehhez a területhez kapcsolódik. Teljes siker és elégedettség! A polcos megoldás átlátható és mindennek meg van a helye. Samu többé-kevésbé tartja is a rendet, magától tudja mit hova kell tennie. A játékokat pedig sokkal többször használtuk, mint korábban. De unalomról, megunásról szó sincs. A dobozba zárt játékok sem hiányoztak eddig még senkinek.

Ami engem teljesen meglepett, hogy Samu egyre hosszabban eljátszik önállóan is. Elmatat, elbíbelődik egy-egy játékkal, sokszor a polc mellett álldogálva, néha meg letelepedve a földre. Nem tudom tudományosan mi a magyarázat, de azt gondolom, hogy amikor a dobozból vettük ki a játékokat, sokszor megakadt a szeme egy másik játékon, és rögtön azt is ki akarta próbálni. Így hogy minden egyszerűbb és kevesebb lett, a figyelmét is jobban tudja összpontosítani. Szerintem. 🙂

Négy hét után cseréltük le először a polcon lévő játékokat – közösen. Ha statisztikus szemmel (ami egyébként nem sajátom :)) közelítem meg, akkor azt mondhatom, hogy összesen 9 játék volt kint, ebből 4-et használtunk sokszor, 3-at ritkán, 2-t alig. Így aztán úgy gondoltam, hogy a legkedveltebb 4 játék marad továbbra is kéznél és csak a többi helyére hozunk be újakat. Elővettük a ruhás szekrényből a dobozt és együtt kiválasztottuk az új játékokat. Azokat tettük ki, amiket Samu szívesen vett elő, ami után először nyúlt. Hogy könnyebb legyen megjegyezni mi hol van, nem rendeztem újra az egész polcot. A régi játékokat nem pakoltam át, maradtak az eredeti helyükön, csak a lekerülők helyére kerültek újak. Valószinűleg ennek köszönhető, hogy nincs fennakadás a rendrakásban,  és nem keverednek a játékok össze-vissza.

A játék kihelyezésben ugyanakkor bevezettem még egy változást. Arra 02a315c58d880137049179a17718384etörekszem, hogy a játékok ne “kész”, “megoldott” állapotukban kerüljenek ki a polcra, hanem egy “kiinduló” helyzetet vegyenek fel. Ez azt jelenti, hogy a Montessori torony gyűrűit a rúd mellé, a formaberakós puzzle darabjait az alaptábla mellé egy kis kosárba teszem, a toronyépítő poharakat pedig nem egymásra, hanem egymás mellé rakjuk. Szerintem ez inspirálóbb megközelítés… őszintén, kinek lenne kedve egy már kész 1000-es puzzlet szétszedni és újra kirakni? Ugyanakkor könnyebb az asztalhoz vinni, nem esik darabjaira menetközben. Ráadásul rendet tartani is egyszerűbb, ha már belefáradt Samu, könnyebb “csak” bedobálni a dobozba/kosárba a darabokat mint felépíteni/kirakni a játékot.

olvasás

Itt megváltoztattam az eredeti koncepciót. A gyakorlat az, hogy a nappaliban olvasunk és nem a gyerekszobában. Ezért a könyvespolcot kivittem a nappaliba, és ott abszolút be is vált. Samu könnyedén kiveszi és visszateszi a könyveket. Bár a rendpakolás itt valamilyen rejtélyes okból nehezebben megy, a könyvek nem szeretnek a polcon lenni. 🙂

Sok pozitív élményem van, mióta igyekszem jobban odafigyelni, hogy mit és hogyan csinálok Samuval. Van, amit már egészen máshogy gondolok, mint az elején és van, aminek örülök, hogy elkezdtem. Ez utóbbi csoportba tartozik a szoba átrendezése, és elsősorban a játékos polc átalakítása. Sokkal több örömünk van a játékokban azóta! És azzal, hogy mindennek helye lett, egyszeriben fontosabb is lett minden. Például észre vettem magamon, hogy jobban odafigyelek arra, hogy a játékok minden egyes darabja meglegyen és meg is maradjon. Nem intézem el egy válrándítással, hogy valahol a dobozokban biztos meg van.

Félre ne érts, nem gondolom, hogy Samu is hasonlóan vélekedik, de azt igenis gondolom, hogy az én hozzáállásom példa a számára.

Bogarak hete

A korábbi hetek tapasztalata egyre inkább arra sarkall, hogy bízzak Samuban, határozza meg ő a heti témáinkat. Mivel még nem beszél, és nem lehet vele felnőttesen egy kávé mellett megvitatni, hogy akkor melyik héten mivel foglalkozzunk, nem marad más lehetőség, mint nyitott szemmel-szívvel figyelni, hogy mi az, ami igazán lelkesíti. Hihetetlenül könnyű feladat. Olyan mélyről jövő az érdeklődés és a kíváncsiság és olyan őszinte a kommunikáció ebben a korban, hogy nem lehet eltéveszteni mi az, ami éppen foglalkoztatja. Samut jelenleg a bogarak izgatják. A poloska, majd a katica invázió, ha másnak nem is, neki hatalmas örömöt okozott. Hosszú percekig figyelte őket, nézte, hogy merre mennek, és még a szobában is, a terasz ajtó előtt állva, hangos sikítozás közepette mutogatta, hol fedezett fel éppen valakit.

Na, de nézzük, mit csináltunk a héten, amikor már se poloska, se katica nem maradt kint a nagy hidegben. Nem tudok állást foglalni a polc és a tálca között, azaz, hogy rendezzem be az egész polcot egy adott téma szerint, vagy pedig hagyjam a polcot és csak egy-egy tárgyhoz kapcsolódó játékot hozzak be. Ebben a dilemmában egy felemás megoldás mellett döntöttem, volt ami kikerült a polcra és volt, amivel csak hébe-hóba játszottunk.

Van egy csodás mesekönyv, nem meglepően a kedvenc meseíróm Eric Carle alkotása :), A dsc_0002-1-masolattelhetetlen hernyócska. A mesekönyv egy hernyócskáról szól, aki mindent megeszik, amit talál, és végül egy gyönyörű pillangó lesz belőle. A könyv lapjai lyukasak, jelezve, hogy a hernyó éppen mit rágott át: epret, levelet, csokitortát. Ez nagyon jól jött nekünk, egy zöld pipatisztítót kineveztünk hernyónak és átdugdostuk a lapokon. Samu nagyon élvezte, szemmel láthatóan ügyesedik a keze. A mesét már ismerte, de ez nem rontott semmit a mókán. Ráadásul ez olyan játék, ami bármelyik táskába belefér, így akárhová magunkkal vihetjük!

hernyoEgy másik játékot is készítettem a könyv nyomán, egy nagyon egyszerű kis hernyót fabrikáltam harisnyából és kartonból. Hatalmas lyukat vágtam a szájának, hogy beleférjenek a zöldségek és gyümölcsök. Így aztán el tudtuk játszani, ahogy a hernyó mindent befal. Egymás után tűntek el a finom falatok a nagyra nyitott szájban, banán, uborka, alma, mind-mind belefért. (jó alkalom “gyakorolni” a zöldség-gyümölcs felismerést is vagy akár újakat megtanulni) Samunak legjobban mégis a hernyó szeme tetszett, viccesnek találta, ahogy a szemgolyó ide-oda mozog.

Bár a könyvtől teljesen függetlenül találkoztunk az almás-kukacos fűzős játékkal, mégis dsc_0005-1teljesen passzolt hozzá. Ez az egyik talán legkönnyebb fűzős játékszer, egy viszonylag nagyobb (értsd jól megmarkolható) hernyót kell az előre kivájt lyukakon átdugdosni. Samunál szerelem volt első látásra, nagyon szeret vele elbíbelődni, teljesen magával ragadja a játék. Kisebbeknek segíthetünk azzal, hogy mi magunk fogjuk az almát, nekik pedig csak a kukacra és a lyukra kell összpontosítaniuk. Nemcsak szuper fejlesztőjáték, hanem nyugtató is – szerintem. Én is játszottam már vele párszor, és teljesen lecsendesít 🙂

A legjobb játék mégsem ez volt a héten! Ha hiszitek, ha nem pár műanyag rovar volt a befutó. Volt egy katica, egy lepke, egy méhecske és egy légy – ők voltak a legfoglalkoztatottabbak az elmúlt napokban. Egy “turka dobozt” készítettem, ami azt jelenti, hogy egy dobozba (ez esetben egy jégkrémes dobozba) beleöntöttem fél zacskó fehér babot, mellé tettem pár nagyobb darab színes üvegkavicsot (hobbiboltban vettem még régen) és persze végül a rovarokat. Az egészet jól összeráztam, hogy minden össze-vissza legyen benne. Mindezt persze úgy, hogy Samu ne lássa. Amikor először elővettük nagy volt az izgalom, mi mindent talál a babok között. A légy és a katica holtversenyben bogiklett első, Samu nagyon sokat játszott velük. Eljátszotta, ahogy a katica az ablakon mászik, ahogy a légy repül, ahogy a lepke rászáll a kezünkre… nagyon lekötötte őt. Készítettem a rovarokról sztárfotót is, és azzal is játszottunk, hogy kitettük az asztalra a képeket és a megfelelő rovart kellett a megfelelő képre helyezni. Samunak ehhez a fajta párosításhoz nem volt túl nagy kedve, vagy türelme inkább :), viszont a képeket nagyon szívesen nézegeti. Tálcát most is használtunk, hogy kordában tartsam a babokat, és egyre nagyobb elégedettségemre szolgál ez a módszer. Tálcán belül mindent hagyok, oda mindent ki lehet szórni, mindent ki lehet pakolni, teljesen szabad terület. mg00

Mikor megfogalmazódik bennem, hogy mi lesz a következő témánk, mindig újra átnézem a könyveinket ilyen szemmel. A legtöbbször találok még egy-két darabot, ami kapcsolható a héthez. Persze az illeszkedés az még csak egy dolog, a másik, hogy Samu is nyitott legyen rá. Ezen a héten telitalálatom volt a Tíz kicsi katicabogár című könyvvel. Samu az utóbbi hetekben kapott rá és most is rengetegszer elővettük. A történet még nem foglalkoztatja, ellenben a tíz 3D-s katica annál inkább. 🙂

Engem korábban hat lóval sem lehetett volna odavonszolni bogárnézőbe, de most Samuval együtt figyeltem őket, a lelkesedése átragadt rám is. Na, nem a bogarak iránt lettem érdeklédő, hanem az ő izgatottsága, kíváncsisága, a felfedezés és a megismerés öröme az, ami egyszerűen ámulatba ejtett. Elképetsztő, hogy egy bogár ennyit tud adni, hogy a világ megismerése milyen izgalmas!

nagy-kep

Az ősz hónapja III.

Elérkeztünk az őszi témánk utolsó hetéhez. Ez volt az első alkalom, hogy három héten keresztül ugyanazzal a témával foglalkoztunk, és nem állítom, hogy nem volt bennem izgalom. 🙂 De jó ilyen dolgokon izgulni. Úgy terveztem, hogy az elmúlt két hét bevált játékait napirenden tartjuk, ami nem volt izgi, elhagyjuk. Persze féltem, hogy talán unalmas lesz, és hogy talán túl sok az ismétlés, de Samu rácáfolt minden ezirányú aggodalmamra.

Két új játékot azért bedobtam, biztos, ami biztos.

Az egyiket angolul “sensitiviy jar”-nak nevezik, amit én most csak kukucs üvegnek fogok hívni (gondolkozok még azért valami frappánsabb neven :)). Miről is van szó? Nagyon oszi-uvegegyszerű az egész, egy műanyag palackba beleteszünk mindenfélét,  majd öntünk hozzá vizet és jó erősen rácsavarjuk a tetejét. A gyerekek nagyon szívesen elnézegetik, forgatják, lehet róla beszélni, és már egészen kicsiknek is oda lehet adni. A nagyobbak pedig a készítésben is aktívan részt tudnak venni, ami legalább annyira jó, mint a végeredmény. Mi most természetesen őszi kukucs üveget készítettünk. Egy tálcára kitettem minden hozzávalót: egy fél literes műanyag palack, víz egy kis kancsóban, tölcsér az áttöltéshez, gesztenye, dió, mogyoró, levelek, toboz, madártoll. Érdemes először mindent jó alaposan átmosni, hogy ne a kukucs üvegbe ázzon ki a kosz. Vagy használhatunk műanyag leveleket, terméseket és akkor ezzel nincs is gond. A tálcát Samu kis asztalára tettem és első lépésként a tölcsér segítségével megtöltöttük a flakont háromnegyedig vízzel, utána szépen sorban bele tettük, amit a tálcán találtunk. Közben megbeszéltük azt is, mi micsoda, mit hol és mikor találtunk. Ha minden az üvegben és még nincs tele, akkor jöhet rá még egy kis víz. Ezután jó erősen csavarjuk rá a tetejét vagy akár ragasztóval is ráragaszthatjuk, hogy biztosan ott maradjon. És készen is van a kukucs üveg!

Samu nagyon élvezte a készítést, főleg az öntés tetszett neki. A tálca nagyon jó szolgálatot tett, mert a víz először mellé ment, de így emiatt sem kellett aggódnunk. Ezután a tölcsér be is költözött a kádba, hogy minden este lehessen vele játszani. Némi gyakorlás után majd újra megpróbálkozunk vele “szárazföldön” is. Az elkészült üveget pedig kitettük a polcra, Samu sokszor magától elővette és nézegette. Sajnos maradt kosz a sok áztatás után is a terméseken, így egy hét után búcsút kellett venni a kukucs üvegtől. 😦 De hamarosan újat készítünk!

A másik új játék egy nagy őszi fa készítése lett volna. Szerintem fantasztikus ötlet, de Samu sticky-wallvalamiért nem díjazta, így igazából nem is készültünk el vele teljesen. 😦 Először csináltam egy alapot: kivágtam és kifestettem egy fatörzset, amit felragasztottam egy ajtóra. Majd üvegfóliából kivágtam a koronát. (ez egy átlátszó anyag, aminek az egyik oldala ragad). Ezt is felragasztottam az ajtóra a törzs fölé, persze a ragadós része volt kívül. Egy halom frissen szedett falevelet magunk elé tettem és ezeket ragasztottuk volna fel a ragadós fóliára koronaként. Samu viszont jobban élvezte a leszedegetést, így a fa inkább téli lett, mint őszi. Sőt, annyira izgatta ez a ragadós anyag, hogy végül a koronát is leszedte az ajtóról! Azt hiszem várok még egy-két hónapot mielőtt újra próbálkozunk valami hasonlóval. (Az ötlet és a sikeres kivitelezés itt található.)

Természetesen nem maradhatott el a madarak etetése sem. Sajnos madáretetőt készíteni nem volt időnk, de előre elkészített maggömböket kiakasztottunk az udvaron álló fákra. Próbáltam oylan helyet keresni, hogy majd az ablakból láthassuk, ha erre jár egy éhes cinege…. még várjuk 🙂

Egy korábbi játékot is újra elővettünk, előkerült a szűrő és sok színes pipatisztító – dsc_0010-1próbáltam őszi színeket választani, hátha Samu kedvet kap hozzájuk. De nem, a színek továbbra sem izgatják. 🙂 A szűrővel most is szívesen játszott, de amikor nem sikerült átdugnia a kukacot, hirtelen felpattant és odahozta a szennyeskosarat, majd diadalittasan mutatta, hogy lám, lám ezeken a nagy lyukakon milyen könnyen átférnek. Teljesen igaza van 🙂

festesA gesztenye-toboz-dió láda továbbra is nagy kedvenc maradt, Samu nem unja meg a pakolást, rendszerezést! És a festés iránti lelkesedése is töretlen egyelőre. Újabb és újabb anyagokat vonunk be a munkába, mindig eszembe jut még valami, amit vagy amivel még nem festettünk. Most krumplit, fa levelet és diót is használtunk, ám az ujjfestés még mindig az abszolút kedvenc.

Nehezen bevallható felfedezést tettem az őszi témánk harmadik hetében: a fogyasztói társadalom, a világ, vagy én… ki tudja mi az oka, és talán mindegy is, de sokszor úgy érzem adnom kell, mutatnom kell Samunak valami újat. De ez csak az én fejemben van így. Samunak erre nincs szüksége. Sőt! Minél kevesebb a játék elől, annál többet és hosszabban játszik el egyedül! Nagyon jó látni, megélni, ahogy hosszan elbíbelődik valamivel, ahogy csupán a szennyeskosár, néhány gesztenye vagy egy karton doboz elég neki ahhoz, hogy játszon.

Üvegek és kupakok

Egy újabb egyszerű játék, amihez tuti van minden otthon! Kell pár üveg vagy inkább műanyag flakon, egy gyerek (vagy több) és egy felnőtt, aki megmutatja, hogyan kell játszani. 🙂

Először is vegyük le az üvegekről a kupakot, majd tegyük az flakonokat és a kupakokat külön-külün kosárba/dobozba. Vegyünk el egy kupakot és próbálgassuk végig az üvegeken, melyikre illik. Ha megtaláltuk a párját, csavarjuk rá és tegyük félre. És válasszunk egy másik kupakot. Ha minden üvegre került kupak, jöhet a lecsavarás, és kezdhetjük újból az egészet.

Fontos, hogy először lassan mutassuk meg a gyerekeknek (főleg, ha kicsik), hogy mit kell csinálni, lássák a próbálgatást, ahogyan keressük melyik üvegre illik a kupak és komótosan tekerjük a kupakokat is. Így lesz ideje megfigyelni, hogy mit csinálunk, és amikor rajta a sor (talán) lesz elég türelme is, hogy megtalálja az összes párt. Szerintem nem érdemes túl sok üveget kitenni, 3-4 bőven elég kezdésnek. Érdemes hagyni a gyerekeket, hadd találják meg maguk a megoldást, ne próbáljunk meg mindenáron segíteni.

Samu szereti ezt a játékot, összehúzott szájjal koncentrál, ahogy a kupakokat próbálgatja. Én három üveget szoktam kitenni, két mosószeres flakont és egy ásványvizes palackot. Ezek elég nagyok, könnyű megfogni őket, és jól tűrik a gyűrődést is.

kupakok

Gyerekszoba Montessori stílusban – gyakorlat

A bevezető elméleti rész után lássuk, hogyan sikerült ezt a gyakorlatba átültetnem -anélkül, hogy teljesen új bútorokat kellett volna beszerezni. 🙂

ágy

Samu egy rácsos kiságyban alszik, ami egyenlőre marad is. Olyan az ágy, hogy pár rácsot ki is lehet venni, ezzel teljesen meg is valósulna a szabad mozgás, hiszen maga a fekvőrész már régóta a legalsó részre van állítva. De! egy-két hónappal ezelőtt megadtuk neki ezt a szabadságot és nem volt megnyugtató az eredmény 🙂 Samu lelkesen ki-be mászkál, amivel nincs is baj. A baj ott kezdődik, hogy éjszaka is elindul, és szótlanul, egy hang nélkül jön-megy. Ez már nem olyan jó érzés, ezért egyenlőre visszakerültek a rácsok, a szabadság korlátozott. 😦

öltözködés

Egy polcos ruhás szekrényben tartjuk Samu ruháit, méretét tekintve nem éppen gyerekbarát. De mivel nem állt szándékomban újra cserélni, ezért a belső elrendezésén változtattam. Az én igényeimnek megfelelően használtuk eddig, azaz fent voltak azok a ruhák, amiket hord, alul pedig a még nagy ruhák és az ágyneműk, törölköző stb. Most megfordítottam a sorrendet és Samu méretének megfelelően átpakoltam az egészet. Az alsó fiókba kerültek a pelenkák, amit azóta már Samu szokott kivenni, és a fölötte lévő polcokra azok a ruhák, amiket most hord. Felülre került a többi, illetve itt kapott helyet 2 doboz játék is, amiről később lesz szó.

Tükör egyenlőre nincs a szobában, nem is látom, hova férne. Cserébe a nappaliba került egy tükör, teljesen Samu kompatibilis méretben, a földre helyezve, amit lelkesen használ.

játék

Az izgalmas rész, ugye! Nekünk egy IKEA-s tárolórendszerünk volt dozokkal – micsoda jó ötletnek tűnt ez egy éve 🙂 De be kell valljam, hogy az utóbbi időben már nagyon sok fejtörést okozott, mert mindig elveszett valami, nem találtuk, és Samu főleg céltalanul

dsc_0001
előtte

pakolászott bennük. Itt mindenképp szerettem volna valami nagy változást elérni. Szerencsém volt, mert kiderült, a dobozokat polcokra lehet cserélni! Mikor Samuval együtt neki ültünk ennek az átalakításnak, kihúztuk az összes dobozt és ott ültünk a szoba közepén, dobozokkal elbarikádozva és fogalmam sem volt, hogy akkor ezt a sok játékot most hová fogom tenni. A polcok valóban jól mutattak a szekrényben, de egyenlőre üresen néztek vissza ránk. Samu persze nem volt úgy megilletődve mint én, ő rögtön lelkes rámolásba kezdett. Ekkor nekiláttam és átválogattam az egészet, és szívemből mondom, hogy megérte. Volt pár régi bébijáték, amit már ezer éve elő se vettünk – ezeket kitettük. Volt pár elemmel működő, zenélő csoda – ezeket is kitettem. Volt egy doboz lego, amivel Samu igazából még nem játszik – ezt eltettem későbbre. Ekkor már látszott a fény az alagút végén! Kiderült, hogy pár fürdőjáték is kallódott a dobozokban, azok mentek a fürdőszobába. Voltak plüssök, amik egyenlőre nem kötik le Samut – mentek a lego után. És volt még pár játék, ami eddig nem rúgott labdába – ezek is csatlakoztak a plüssökhöz. A maradékból válogattam párat a polcra, próbáltam olyanokat, amiket Samu mostanában szeret vagy amikkel régebben sokat játszott, de újabban valamiért nem kerültek elő. Ezeket le akartam tesztelni, hogy megunta őket vagy sokkal prózaibb az ok, egyszerűen csak nem találtuk. Végül lett két doboz (legalább felhasználtam, és nem kellett a pincébe vinni :)), ami a ruhás szekrénybe került: az egyikben a cserejátékok, a másikban a jövő játékai kaptak helyett. Ezenkívül egy kinőtt játékos táska várta a sorsát és nem is maradt egy játék sem a földön. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel. Tényleg jó érzés volt a polcra nézni, átlátható volt és mindennek lett helye.

dsc_0038
utána

Most már azt is elmondhatom, hogy nagyjából sikerül is megtartanunk a rendet. Samu is tudja már, mit hova kell tenni, és ha magától nem is, de kérésre mindig vissza is teszi. 🙂 A következő lépcső a csere lesz. Kíváncsian várom, hogyan fog működni!

Egy polcot üresen hagytam a heti témáinknak, ez jól is múködik – mindig hoz egy kis változatosságot. És egy kicsi doboz maradt a fa kockáknak.

A nappaliból bekerült a kisasztal és a szék. A pelenkázótól eddig nem fértek be a szobába, de miután az felkerült a padlásra, már kényelmesen be tudtam pakolni.

olvasás

Samu lelkes könyvnézegető, így ez a rész nagyon fontos volt nekem. Egyrészt, hogy ezt az érdeklődést fenntartsuk, másrészt hogy rendet is tartsunk. A könyveknél ugyanis teljes kudarcba fulladt eddig a rendtartási és rakási kísérletem. De teljesen érthető, hogy miért. Samu mégflisat-fali-tarolo__0375058_pe553063_s4 nem tudja a gerincénél fogva kivenni a könyveket, visszatenni meg pláne nem. Így ahogy esik, úgy puffan alapon egymás hegyén-hátán álltak (inkább feküdtek) a könyvek. Gyönyörű gyerekeknek való könyvespolcokat találtam – elég drágán. 😦 Aztán az IKEA-ban két megoldásra is bukkantam, de mivel a fúrás nem volt opció, ezért azzal a maradék eggyel be is értem. 🙂 Nem túl nagy, kényelmes, és teljesen rendben tartható. Tökély. Mivel több hely már nincs a szobában, kis kuckót nem tudtam kialakítani olvasásra. De még gondolkodom, hátha valamilyflisat-konyvtarto__0410024_pe570087_s4en átrendezéssel sikerülhet. Addig is főleg a nappaliban a kanapén vagy a szőnyegen olvasunk, és úgy látom, hogy Samunak ez így  is épp elég kényelmes.

Összességében azt gondolom sikerült megvalósítani, amit elhatároztam. A játékok átláthatóbbak, kevesebb van ugyan elől, de többet játszunk velük és a rendre való szoktatás is már esélyesebb feladatnak tűnik, mint egy-két hónapja. A ruhás szekrény átpakolása pedig növelte Samu önállóságát, és bár a ruhák még nem izgatják, úgy gondolom később a pelenkán túl azokat is ő fogja majd választani. És, ami talán a legérdekesebb tapasztalás, hogy a szekrénybe, dobozba zárt játékok tényleg nem hiányoznak!