Montessori alapok – matematika

A praktikus eszközök és az érzékelés után nézzük, hogyan közelíti meg a Montessori módszer a matematikát. Tőlem ez a terület áll a legmesszebb – valószínűleg azért, mert ez a leginkább “iskolaszagú” 🙂 Ráadásul rengeteg fejlesztő játékot találunk a játékboltok polcain és az interneten is ebben a témakörben. Részemről én úgy gondolom, talán túl sokat is!

A következő feladatok azonban valóban cselekvés, játék és élmények között vezeti be a gyerekeket a számok világába. “Montessori megfigyelése szerint a matematika elvont fogalom, ezért úgy vélte, ahhoz, hogy a gyerekek képesek legyenek megérteni, olyan konkrétta kell tennie, amennyire csak lehet.” – írja Maja Pitamic a Tanítsd meg, hogyan csináljam! című könyvében.

Természetesen lényegesen messzebb mennek a matematika világában a Montesori eszközök, mint amit most bemutatok. Összeadás, kivonás, szorzás, osztás, törtek …. de talán ezt ráér intézményes keretek között elsajátítani a gyerekeknek.

Vágjunk bele, jöjjenek a játékok:

rudak

Rudak

Klasszikus Montessori eszköz, 1-től 10-ig mutatja be a számokat. A piros, kék színekkel pedig már a páros.páratlan fogalmakat is jelzi. Miután a rudakat sorba raktuk, a számokat mutatú kártyákat is mellé tudjuk illeszteni. Otthon akár színes kartonból is elkészíthető. Később akár az összeadás is gyakorolható vele.

IMG_5495Doboz orsókkal

A feladat egyszerű: annyi orsót kell a rekeszbe tenni, amennyit a felette lévő szám mutat. Kiválóan rávezeti a gyermekeket arra is, hogy a 0 hogyan illeszkedik a többi szám közé.

IMG_5517Zsetonok és számok

Annyi zsetont kell a kártya alá tenni, amennyit a kártya mutat.

IMG_5516Tizes számrendszer

Haladóknak való feladat: egyes, tizes, százas és ezres nagyságrendek bemutatása. Mindenképp hasznos tapasztalás, hogy kézbe tudják venni az ezres kockát. A szemükkel és a kezükkel is tapasztalják, hogy micsoda különbség van az 1 és az 1000 között.

IMG_5523Dobókocka

A dobókockákkal sokféle játékot játszhatunk. Az egyik legegyszerűbb, ha kitalálunk valamilyen csalelkvés (pl. guggolás) és annyiszor kell megcsinálnunk, ahányat dobunk.

IMG_5499Egy zsák pénz

Otthon is könnyedén előállítható, ráadásul a zsák helyettesíthető bármi mással, ami a gyermekünket érdekli. A fealadat: annyi darab pénzt (pláne ha van még régi 1 Ft-os) kell a zsákba tenni, amennyit a papír mutat. A lap hátoldalára rá is rajzolhatjuk a karikákat, ezzel segítve az önellenőrzést.

IMG_5519Halak az akváriumban

Az előző feladat pepitában – itt halakat kell fogóval az akváriumba tennünk.

IMG_5520Pom pom

Még mindig ugyanaz a feladat, csak épp pom-pomok jönnek szépen egymás után.

IMG_5508_mKatica I.

Ehhez a játékhoz kell némi szülői előkészület, kellenek hozzá színes dióhéj katicák megfelelő számú pöttyökkel. A feladat, hogy arra a leveken lévő szám és a katica pöttyei megegyezzenek egymással, és ha mindent jól csináltunk a katica és a levelek színe is meg fog egyezni.

IMG_5507_mKatica II.

Ugyanazok a katicák egy másik játékban is aktívan részt tudnak venni. Itt már több mindenre kell figyelni, számok és színek mátrixában kell a katicákat elhelyezni.

IMG_5498Mindent bele!

Egy igazán összetett feladat így a végére: mutatja, hogyan mutatjuk a számokaz az ujjainkon, korongokkal és számképpel megspékelve.

Samu tanul

A Montessori alapok sorozat korábbi részei:

Montessori alapok – tudás első kézből

Montessori alapok – praktikus eszközök

Montessori alapok – érzékelés

A következő részben a kozmikus ismeretekről lesz szó.

Advertisements

Egy gondolat “Montessori alapok – matematika” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s