festés címkéhez tartozó bejegyzések

Anyák napi ajándékötletek a konyhából

Közeleg az anyák napja, ezért összeszedtem néhány ajándékötletet, amik garantáltan megdobogtatják a nagyik/dédik szívét. Pláne, ha hozzátesszük, hogy a másfél éves unoka is segédkezett az elkészítésben…

  1. Variációk só-liszt gyurmából

Először is, íme az én jól bevált receptem a só-liszt gyurmához: 1 adag liszt, ugyanannyi finomszemcséjű só, feleannyi víz. Vasárnapig van még idő, hogy magától is kiszáradjon, de aki meg akarja sürgetni a folyamatot, az 100 fokra előmelegített sütőben fél órán át, utána 150 fokon két órán keresztül süsse a gyurmát! Ne felejtsünk el egy kis lyukat vágni az alkotásokba száradás előtt, hogy fel tudjuk majd akasztani! Az elkészült műveket akár ki is festhetjük, vagy egy kis lakkal átkenhetjük, hogy szépen csillogjanak.

Tenyérnyomat: a jól bevált klasszikus. Nyújtsuk ki a gyurmát kb. ujjnyi vastagra, majd formázzunk belőle kört! Ezután kérjük meg babánkat, hogy nyomja bele a tenyerét! Mi idén ilyennel készültünk a nagymamáknak, és nagyon örültem, hogy Máté ezúttal szívesen nyomta a tenyerét a gyurmába, ugyanis korábban erre semmi pénzért nem volt hajlandó…

20170502_083445

Szív alakú dísz: ehhez én elővettem a szív alakú mézeskalács szaggatót, de ha nincs ilyen forma a készletünkben, egy sablon segítségével, késsel is kivághatjuk. Ezután jöhet a díszítés: keressünk mindenféle konyhai eszközt, ami érdekes mintát ad. Nálunk előkerült a sajtreszelő, a citromfacsaró és –reszelő, a derelyevágó, a habnyomó fejei, és egy játék csavarhúzó is, amit Máté még korábban rejtett el a konyhai fiókban… Egyébként ez utóbbi is érdekes nyomot hagyott a gyurmán. Díszítés után késsel bele is írhatjuk a szív közepébe, hogy „mama”, vagy „dédi”, attól függően, kinek szánjuk (persze ezt akkor tegyük, ha a gyerkőc már nincs a közelben). Nálunk ebből ezúttal nem született remekmű, mert mindig újragyúrtuk a kész alkotást, de Máté nagyon élvezte a mintázást!

kulcstarto-sutheto-gyurmabol

Virágkompozíció magokkal: ehhez vegyük elő a készleten lévő száraz hüvelyeseket. Formázzunk megint egy kört a só-liszt gyurmából, utána rakjunk ki virágformákat bab, lencse, sárgaborsó segítségével! A kicsik imádják a puha anyagba nyomkodni a bogyókat, nekünk csak a virág kialakításában kell segíteni.

  1. Tenyérlenyomatos kötény

A sütni-főzni szerető nagyik imádni fogják ezt az ajándékot! Hiszen akárhányszor nekiállnak sütögetni, eszükbe jut majd az imádott unoka. Így aztán még finomabb lesz az étel… Az elkészítés pedig egyszerű és mókás: kell egy fehér kötény és egy kis textilfesték, és indulhat az ajándékgyártás (maszatolás…?!). A kész művet érdemes a visszáján átvasalni, így tartósabb lesz!

b889a41b8bebc4616bd5734dd9511a49

  1. Saját készítésű sütemény

Ki ne örülne egy kis házi finomságnak? Ráadásul egy egyszerű piskóta is jó pár lehetőséget rejt a kicsiknek a segédkezésre. Mi most rebarbarás-vaníliás piskótával leptük meg a dédit. Máté verte fel a tojásfehérjét, segített a tészta kikeverésében, és a díszítésben (meg a díszítőelemek előkóstolásában). A sózást és cukrozást is rábíztam, és lisztből is szórhatott pár marékkal a tésztába. Egy jó tanács: tegyünk egy konyharuhát a székre, amin gyermekünk áll a sütés-főzés közben, mert valószínűleg nem ússza meg szárazon…

kep1

Jó készülődést!

Kuktanyu

Képek forrásai:

https://www.pinterest.de/wackyz/apron/
http://femina.hu/husvet/so-liszt-gyurma-diszek/
http://legjobbkave.hu/egyedi-kulcstarto-keszitese-kavebol-sutheto-gyurmaval/

Advertisements

Kipróbáltuk!

Mivel igencsak lefoglalt minket hétköznapi tennivalóink, ezért nem volt időm új dolgokat kitalálni. A téli napirendet felcserélte a nyári és az elmúlt napok leginkább arról szóltak, hogy a feladataimba vonjam a gyerekeimet és közösen jussunk egyről a kettőre, azon a vékony vonalon haladva, melyen még mind a két fél jól érzi magát. Például megmutassam, megtanítsam nekik, hogy milyen feladatok vannak a ház körül. Ezért új ötletem nem akadt, így szemezgettünk Samu tanul ötletei, Sólyom szárnyán tanácsai, Kuktaanyu receptjei és Non-native mommy írásai közül.

Sólyom szárnyát olvasva jógáztunk a szabadban és elkészítettem a saját anyatejes emlékemet:

Ahogy jött a tavasz, úgy nőtt a mozgásigényünk. Azon kívül, hogy naponta sétálunk és elkezdtem mozogni, sportolni, alkalmanként pedig újra jógázom, Sólyom szárnyán ösztönzésére  pedig miért ne tehetném ezt néha napján a két gyerek társaságában, esetleg családi körben?! Teljesen más hangulatot kölcsönzött nálunk.

Kellemes tavaszi délutánon kivittünk egy vastag pokrócot az udvarra és a két gyerekkel egyetemben kipróbáltam azokat a jól ismert jógamozdulatokat. Igazán mókás délután lett a végeredmény. A férjem már régóta mozgott úgy, hogy Barnus aktív résztvevője volt, most már én is tapasztaltam ennek „jótékony” hatását.

 Samu tanul ötleteiből mazsolázgatva zenéltünk és festettünk:

Nehéz volt a választás, hiszen ősz óta figyeljük és szemezgetünk Samu tanul ötleteiből. Végül a hangszereknél maradtunk, hiszen Barnusnál jelenleg nagy sláger a hegedű. Egyik kedvenc meséjében szerepel, így megragadva az alkalmat tovább gondoltuk. Elfogult anyaként imádom, ahogyan naponta többször is egyszemélyes koncertet varázsol a szoba közepébe.

Samu tanul egyik tematikus hetében szerepelnek saját készítésű hangszerei, melyet mi is elkészítettünk aprómagvakból és egy műanyag edényből. Ez mind a két gyereket szórakoztatja, Barna az elkészítésnél Zente a megszólaltatásnál tudott kibontakozni. Javaslom mindenkinek, sőt ha lehet minél kisebb korban.

Aztán komolyzenei darabokat cd-n hallgattunk és igyekeztem felhívni a figyelmet a hegedű hangjára. De ami mindent vitt az az élő gyerekkoncert, ahol 4 hegedűt hallhattunk élőben. Ide kettesben mentünk, testvér és apa nélkül. Ez volt a mi közös napunk.

Egyik nap pedig még a tavaszi ablakmosás előtt a pitypang festést is kipróbáltuk. Szuper ötlet és látványos.

Kuktaanyu receptjeinek hatása:

Az igazság az, hogy nem csak Kuktaanyu írása után gondoltunk a konyhára. Barnus születése óta mellettem van a konyhában és imádja. Kuktaanyu felidézte bennem az emléket, ahogyan Barnus már pár hónapos korában még a mondóka és a szagok szórakoztatták, ma pedig már az, hogy mellettem főzhet. Kuktaanyu saját készítésű csodaszép konyháját nem tudtam elkészíteni, mert ragaszkodik a fellépő használatához és a közvetlen közelemre. (Ezt igen sajnálom, hogy a kezdet kezdetén nem ehhez próbáltam szoktatni/nem így mutattam meg neki a világot)

A sok közös munka hatására, már egyik nap szinte egyedül el tudta készíteni az egyik kedvenc sütinket (Lusta asszony rétest). Nekem csak receptet kellett mondanom, előre kimérni a mennyiségeket, felügyelni a biztonságát. Akik nem ragaszkodnak annyira az egészéges sütikhez és megengedhetik maguknak az édességet, szívesen ajánlom ezt a receptet, hiszen a túró morzsolása, a liszt szitálása, az öntözgetések stb. nagyon jól fejlesztik a gyerekek finommotorikus mozgásokat és koncentráció képességeit. És a kedvenc könyvünkből (ami teljesen kezdő szakácsnőknek vagy nagyobb gyerekeknek készült) apa és fia is szeret alkotni.

Non-native mommy

Mi a mindennapokban nem beszélünk velük angolul és azt az utat választottuk, ahol a mozgás és a közös együttlét a legfontosabb. Talán ezért is lett ez a legnehezebb rész. Sokat gondolkodtam, végül leginkább időhiány miatt elővettük a kapott angol képes könyveket és nézegettük, egy-egy tárgyat angolul is elmondtam. Következtést levonva, szerintem a nyáron a kinti játékok, foglalkozásokba Non-native mommy ötleteiből, írásaiból is gyakorta fogunk szemezgetni.

Untitlednnm

 Gyöngy

 

 

 

 

Tavaszi dekorációs ötletek a konyhából

Imádom, amikor a borongós téli napok után végre beköszönt a tavasz! Napsütés, virágillat, jókedv… Szeretek egy kicsit becsempészni ebből a hangulatból a lakásba is. Persze tele van az internet látványos, ötletes dekorációs tippekkel, így a végtelen lehetőségekből megpróbáltam olyanokat válogatni, amiknek az elkészítésébe a kicsiket is be lehet vonni. Íme, a 3+1 szuper dekorációs ötlet a konyhából, Máté által tesztelve:

  1. Virágkompozíció muffin papírból

Hozzávalók:

  • színes muffin papír
  • színes karton
  • színes dekor cukorka
  • zsírkréta
  • ragasztópisztoly

A muffin papírokat felragasztottuk a színes kartonra (mi most kéket és pirosat használtunk), természetesen én ragasztóztam, Máté pedig alaposan odanyomkodta a „virágfejeket”, amit nagyon élvezett. Hamar rájöttem, hogy szebb a kép, ha kifordítjuk a muffin papírt, hiszen kívülről van színe. Nekünk most csak halványzöld volt itthon, de érdemes többfélét is használni, úgy még színesebb lesz a végeredmény. Az első képre a virágok közepébe ragasztópisztollyal jó sok ragasztót tettem, majd ebbe nyomkodtuk bele a dekor cukorkákat. Máténak ez a rész tetszett a legjobban, élvezettel pakolgatta a színes golyócskákat az egyik kehelyből a másikba, aztán meglepődött rajta, amikor már nem tudta felszedni, mert odaragadt. Nekem már kevésbé tetszett ez a rész, mert nagyon pepecselős volt, mire mindenhova juttattunk a cukorkából, és vigyázni kellett a forró ragasztóval, nehogy Máté belenyúljon. Így aztán a második képhez már sárga kartonból vágtam ki a virágok közepét, amelyen a kisfiam mélységesen felháborodott, mert ő mindenáron a cukorkával akarta teleszórni ezeket is. Miután nagy nehezen megbékélt, megrajzoltuk a virágok szárát zsírkrétával, és elégedetten kitettük a kompozíciót a konyhába. (Tipp: ha egy félbehajtott kartonpapírra dolgozunk, képeslapként is készülhet az összeállítás.)

  1. Pillangós pick

Hozzávalók:

  • masnitészta
  • festék
  • ecset
  • hurkapálca
  • pipatisztító (vagy sima) drót
  • ragasztópisztoly
  • vékony szalag
  • öntapadós strassz (elhagyható)

A pillangók a tavasz hírnökei, ráadásul mostanában nagyon érdeklik a kisfiamat. Úgyhogy mindenképpen szerettem volna valami lepkéset készíteni, mert tudtam, hogy nagyon fog tetszeni neki, és szerencsére igazam lett! Ráadásul az elkészítés is igazi móka volt! Először is elővettük az ecseteket és a festéket, és a masnitésztákat mindenféle színűre festettük. Persze volt nagy pacsmagolás, és egyáltalán nem egyenletes színe lett a pillangóknak, de nekem így még jobban tetszettek. Miközben száradt a festék a tésztákon, én helyrehoztam a károkat egy nedves szivacs segítségével (gyerek ruhája, gyerek keze, gyerek szája, anya ruhája, kerti bútor, cica…) Röpke fél óra elteltével már ragasztgattuk az öntapadós strasszokat a pillangók szárnyára, ami megint véget nem érő mulatságnak bizonyult, és ismét mély felháborodást váltott ki, mikor az összes strassz elfogyott. Szerencsére előkerültek a csillogó pipatisztítók, és a színes szalagok, amikkel Máté jól eljátszott, amíg én elkészítettem a pillangók szarvát. Középen meghajlítottam a drótot, a végeit kicsit feltekertem, és a masnik közepére ragasztottam. A végeredményt hurkapálcára ragasztottam egy-egy szalaggal együtt, így igazán csillogós, látványos pillangóink születtek, amikkel aztán még jó darabig eljátszottunk (például elbáboztuk a Három pillangó című mesét).

  1. Tavaszi váza

Hozzávalók:

  • befőttes/ bébiételes üveg
  • tavaszi témájú matrica
  • színes szalag
  • kavics/csigaház/termés

Mint a legtöbb kisgyermekes családban, nálunk is felhalmozódott pár bébiételes üveg, amit már régóta szerettem volna hasznosítani. Én címke nélkül szoktam őket elrakni, így azzal már nem kellett bíbelődnöm. A munkamegosztás a következő volt: Máté ragasztotta a matricákat, én kötöttem a masnit. A végén félig töltöttük az üvegeket kavicsokkal, kagylóval, csigaházzal, terméssel, amiket együtt gyűjtögettünk még korábban. Ebbe állítottuk a pillangókat, és kiraktuk a kompozíciókat a konyhapultra. Ennek eredetileg azért fogtunk neki, hogy legyen mibe tenni a lepkéket, de mivel ez a „feladat” is jól lekötötte Mátét, ráadásul nagyon egyszerű volt elkészíteni, így egy egész sorozat vázát legyártottunk. Így aztán adódott is a következő közös játék: elmentünk aranyesőt és barkát, illetve erdei virágokat gyűjteni a vázákba. Mit mondjak, a mi lakásunk teljesen kitavaszodott… 🙂

+1 sor ötlet tojástartóból:

A közelgő húsvétra való tekintettel mindenképpen szerettem volna olyan dekorációs ötletet is megosztani, ami tojástartóból készül. Végül egy annyira jól összerakott listát találtam, hogy úgy döntöttem, inkább egy az egyben megosztom veletek, és mindenki válogasson kedvére! Én a tavasztündért néztem ki magunknak a kisfiammal, de lehet, hogy mást is ki fogunk próbálni az ötletek közül. Íme a link: http://anapfenyillata.cafeblog.hu/2015/04/10/353-hihetetlen-otlet-tojastartobol/

 Jó tavaszodást!

Kuktanyu

Mert övék a bolygó

A kétnyelvű nevelés mellett, vagy inkább részeként, nagyon fontosnak tartom, hogy már egészen kicsi kortól gyerekeinkbe neveljük a bolygónk szeretetét, védelmét. Szeretném, ha az én lányaimnak természetes lenne, hogy 4 kukában gyűjtjük a háztartási szemetet, hogy nem folyatják a vizet fogmosáskor, vagy épp újrahasznosítanak.

Minden évben április 22-e, a Föld napja előtt elkezdünk mindenféle izgalmas feladatokat csinálni a környezetvédelem és a bolygónk jegyében. Most megosztok pár ötletet, amit mindenki könnyűszerrel megvalósíthat gyermekeivel.

Esősebb napokra a legkisebbeknek egy kis maszatolás. Zöld és (kicsit több) kék festékpöttyöket teszek egy papírtányérra, amit majd belecsúsztatok egy zárható műanyag zacskóba. Máris készülhet a Földünk.

Tépkedhetünk papírszemetet (magazin, újság, szórólap), majd a fecniket felragaszthatjuk az újrahasznosítás szimbólumára. Nálunk az aktuális alkotások mindig a nappali ajtaján kerülnek kiállításra.

17622899_10154984250376469_990223901_o

Már egy kicsit nagyobb munkát igénylő project: rakjátok ki a bolygónkat krepp papír és öntapadó füzetborító segítségével. Igazi családi móka kerekedhet ki belőle.

17776911_10154984252116469_759717929_o

Akár a kicsikkel is játszató a hulladék szelektálása. 4 cipős dobozra rátettem az újra hasznos jeleket: fém, műanyag, papír és üveg. Az otthoni szelektív hulladékgyűjtő kukából kivettem 3-4 darabot fajtánként, összekevertem őket és kitettem a kislányomnak, hogy szortírozza. Nagyon sokat beszélgettünk arról, sőt még az Interneten is megnéztük, hogyan hasznosul újra a szétválogatott „szemét”.

Ha a Föld napja olyan szép napos, mint az elmúlt hetek egy kis kertészkedésre is adhatjuk a fejünket. A gyerekeknek felejthetetlen élmény. Felelősséget is vállalnak így, ha ösztönözzük őket, hogy locsolják, gondozzák az elültetett növényeket.

Akár a víz napja alkalmából is hozhattam volna a következő kísérletet. A játék neve az is lehetne: tisztítsd meg vizeinket. Egy lavór vízbe mindenféle hulladékot (kenyérdarab, , mandarin- vagy banánhéj, csoki papír, műanyag flakon, csomagolóanyagok, sörös doboz stb.) dobáltunk, majd hozzáadtunk egy kis olajat. Konyhai eszközök (salátakiszedő, szűrő) segítségével kellett megtisztítani a vizet a szennyeződéstől. Míg a darabos szemetet ki tudtuk szedni (bár néha nagyon nehezen) az olajat nem lehetett. Ez a kísérlet nagyon jó lehetőséget nyújt arra, hogy beszéljünk gyerekeinkkel a vizek védelméről, s arról, hogy milyen veszélyeket rejt, ha nem vigyázunk vizeink tisztaságára.

17776953_10154984250421469_278272737_o

Végül, de nem utolsó sorban, összeállítottam egy sorminta feladatot az újrahasznosítás és a bolygónk legismertebb szimbólumaiból. Ha szeretnéd ingyenesen letölteni, akkor csak kattints a linkre:

17761306_10154984250436469_1848682286_o

https://nonnativemommy.com/2016/04/22/earth-day-patterning-free-printable/

 Non-native mommny

Festék, festék, festék

Nem tudom, hogy van-e olyan gyerek, akit ne kötne–e le a festés. De ha még is létezik ilyen, akkor gyűjtöttem ki egy-két lehetőséget, amivel esetleg megszeretheti. Nekünk télen benti, nyáron pedig kinti elfoglaltság és nem csak papírra vagy ecsettel tudjuk kivitelezni. Az én fiam kb. másfél évesen kezdte az ismerkedést a festékkel. Először nagymamája az újfestést mutatta meg neki. Kipakolva a levegőre, percekig lefoglalta a festék világa és a színek varázsa. Mind a mai napig egyik legkedvesebb elfoglaltsága és minden nap lázba hozza. Sokat olvastam a bababarát festékekről, mi mégis a sima festéknél maradtunk. Számunkra a PEPCO-ban kapható festék vált be leginkább. Mára már megtanulta, hogy festés után mindig kezet mosunk, és festékes kezet szájba nem veszünk. De a piacon megannyi termék van, ami már vigyáz a picurkák egészségére.

Egy-két lehetőség, amit mi már kipróbáltunk, és van közte olyan is, amit esetleg még szívesen kipróbálnánk:

  1. Ujjal, tenyérrel vagy lábbal való festési lehetőségek:

Nálunk ezzel kezdődött a festés. Pár hónapos korukban még mi festettük be a kezüket, lábukat és lenyomtuk papírra vagy valami dísztárgyra, ezeket pedig ajándékba adtuk vagy emlékbe megtartottuk. Aztán később kb. 1,5 évesen Barnus az ujjával kezdett el festeni, ide-oda húzta a vonalakat, életkorának megfelelő rajzokkal ékesítette a lapokat. Elég hosszan szórakoztatta. Különböző formákat tudunk belőle alkotni és ebben már Zente is partner. Kicsit körülményes a rákészülés illetve a jóidőben talán szerencsésebb, de ünnepek körül egy közkedvelt ajándék is lehet.

Amit még csak próbálgatunk, az az ujjlenyomattal alkotás.

 5

  1. Villával való lehetőségek:

Ezt még csak tervezzük. Plusz hozzávaló csak egy műanyag villa. Egy-két inspiráló képet találtam a neten.

6

  1. Nyomda változatok:
  • szivacs
  • vattapamacs
  • levél
  • krumplinyomda (előkészületekkel jár)

Azt hiszem a festékkel való nyomda nekem sokszor nagyobb örömet okoz, mint Barnánank. Ősszel a szedett leveleket megfestettük és lenyomtuk a lapra (de bármikor lehet szedni/találni leveleket, amiket nyomdaként használható). A vattapamacsot is kipróbáltuk (éppen innen vettük az ötletet), de sajnos nem igazán kötötte le. 7

  1. Tárgyak festése:
  • befőttes üvegek – mécses készítés

Ezt is nagyon szeretjük, kicsit különlegesebb alkalmaknak számít. Télen mécseseket festettünk, de a nyári estékre is akár hangulatvilágításnak is kitűnő. A konyhában találtunk apró bébiüvegeket, de a nagy befőttes üvegek is feláldozhatók, hiszen ha meguntuk egyszerűen vízzel lemosható.
8

  • cserép virágedény

A napokban pedig az ültetést tettük kicsit színesebbé azzal, hogy előtte a virágedényeket megfestettük. Barna többnyire ecsettel fest, de akinek nem megy, ott az ujjal is kitűnő alkotások születhetnek.9

  • sógyurma

A sógyurmát pedig szintén azért szeretünk készíteni, mert ez egy többnapos alkotás. Egyik nap formázunk (ahol az elkészítés a legizgalmasabb) majd másnap festünk. Ezeket is lehet ünnepi ajándéknak szánni. Szerintem a nagymamának/nagypapának legkedvesebb emléke lesz.

  1. Ablakfestés:

Télen az ablakra is festettünk. Sablonnak papírból vágtunk ki valamit vagy a karácsonyi mézeskalács szaggatót vettük kölcsön. Egész kicsi kortól használható. Nemsokára nyusziváró formákat készülünk alkotni az ablakokra.10

Persze nem maradhat el nálunk sem a papírra festés. Néha annyival kiegészítjük, hogy állarcot készítünk, vagy kifestőt használunk aztán bizonyos időközönként kiállítást is szervezünk, ahol Barna tart előadást a képen látottakról. Ebbe az egész család is bevonható.

 

Gyöngy

 

 

Farsangi maszkok

A bemutatkozásomban említettem, hogy kézműves foglalkozásokat tartok többedmagammal. Január végén tartottunk farsangi foglalkozást, hogy a gyerekek még időben elkészülhessenek, mire eljön az iskolai/óvodai farsang.

16142290_625681084288575_554477369119501596_nMinden évben igyekszünk kicsit újítani, változtatni. Készítettünk már gipszpólyából, és papírból is alapot, amiket különböző módokon dekoráltunk. A dekorálásnak csak a képzelet szab határokat, no meg némileg az alap, hogy mi az, amivel lehet rá rögzíteni.
Ha kartonpapírt vagy papírtányért használunk alapnak, akkor a ragasztóval (suli fix és technokol) a kisebb díszítő elemek (pl. flitter, filc anyag, papír kivágásos díszek) rögzíthetőek, míg nagyobb (nehezebb) díszeknél érdemes ragasztópisztolyt használni. Nálunk az a szabály, hogy ragasztópisztolyt csak felnőtt használhat és a gyerekeknek egy nagy lépés távolságot kell tartani az eszköztől és annak használójától.
Papír alapú maszkokhoz lehet sok sablont találni a neten, ehhez itt egy link: papírálarcok

Ha kisebb gyermekről van szó, kevés az időnk, vagy a gyermeknek kevés a rutinja a kézműves dolgokban akkor a legjobb, ha egy A/4-es lapra 16406835_625679777622039_3614424417792611295_nnyomtatunk egy neki tetsző mintát és azt kedvére színezheti, festheti, ragaszthat rá. Ez azért is jó, mert viszonylag könnyen és gyorsan szerez önbizalmat és legközelebb bátrabban áll neki.
Fontos! Ha a gyermek megkérdezi, hogy ez így jó? – És kérdése nem technikai hanem esztétikai, akkor kérdezzünk vissza: Neked tetszik? Ezzel az egyszerű visszakérdezéssel sokat dobhatunk az önbizalmán. Próbáljátok ki és figyeljétek, miként derül fel az arca mikor visszakérdeztek! 🙂

1Kicsit nagyobb gyerekekkel ki lehet próbálni a gipsz pólyát. Ehhez fontos, hogy a gyermek türelmes tudjon maradni, és legalább 15-20 percet tudjon nyugton ülni. Az arcot kenjük be vastagon krémmel, főleg a szemöldök és haj közeli részeken. A gipszpólyát daraboljuk kisebb csíkokra (tekercsben kapható, csíkok közt lehet 1, 2, akár 3 centi széles is) majd ezeket rajuk fel az arcra úgy, hogy felhelyezés előtt egy pillanatra langyos vízbe mártjuk. Fontos, hogy a csíkok fedjék egymást. 3-4 rétegben tegyük fel, majd hagyjuk száradni, esetleg hajszárítóval sürgethetjük. A gyermeket kérjük meg, hogy kezdjen óvatosan grimaszolgatni 10-15 perc után. Ha érzi, hogy elkezdi elengedni az arcát, akkor folytassa a grimaszolást, közben pedig óvatosan próbálja leven2ni a maszkot az arcáról. Miután lekerült, még finomíthatunk a széleken és a felületen újabb rétegekkel, de ezeket az utómunkákat maga a gyerek csinálhatja. Ha kész, akkor lehet tetszés szerint festeni és ragasztani rá (pl. gyöngyöt, tollat, csipkét, flittert stb.) Fontos, hogy ne feledkezzünk meg oldalt a lyukakról amikbe a gumit fűzzük a maszk felvételéhez! Ha jól emlékszem a legfiatalabb gyermek 6 éves volt akivel ezt kipróbáltuk.

Kellemes alkotást és szórakozást!

 Sólyom szárnyán

1-1

Állatok hete I.

Samut már korábban is érdekelték az állatos mesekönyvek, játékok, filmek, de igazán nyitott és befogadó mostanában lett. Ezért aztán meg is tartottuk az első állatos tematikus hetünket. Nem akartam túlságosan sokat, hanem a már meglévő tudására támaszkodva hozni új játékokat. Úgy gondolom, különböző „tudományos” csoportosításokhoz (vadállatok-háziállatok, vízi-szárazföldi-légi) még túl kicsi, ezért mindenféle állattal együtt játszottunk.

Először is készítettem egy nagyon egyszerű turka dobozt, mert az nála mindig nagy sláger. Egy nagy dobozba beletettem az összes itthon fellelhető állatot. Került bele több cica, kutya, ló, a bogaras hetünkön hasznalt katica, pillangó, méhecske, légy és még jó pár háziállat. Ezzel aztán egész héten rengeteget játszottunk. Először csak hagytam Samut, hogy megismerkedjen mindenkivel, kipakolja, bepakolja kedve szerint őket. Utána együtt is végigvettük, hogy ki kicsoda és milyen hangot ad ki. Amikor már ebben gyakorlatra tett szert, komolyabb dologba fogtunk: arra kértem, hogy válogassa ki az összes cicát, aztán az összes kutyát – ez elég nehéz volt, hiszen vagy 15 állat volt a dobozban. A keresgélés nagyon jó móka, Samu szívesen kutat és pakol – bár kétségkívül nem egy túl türelmes ember 🙂allatosturkadoboz

Mivel egyértelműen a cica lett a kedvence, gondoltam egy kis cicás pluszt mindenképp viszünk a hétbe. Azaz a pluszt egy igazi cica adta, akivel vendégségben találkoztunk. Rettentőimg_5232 türelmesen viselte Samu rajongását egy ideig, amiért azóta is hálás vagyok neki és a gazdájának is! Minden, amit én tenni tudtam sikerben csak ezután következhet! 🙂 Készítettem kartonból egy cica fejet, egy-egy lyukkal a szája két oldalán, ahová bajuszként két pipatisztítót dugtunk. Ahogy fűztük-húztuk, mindig énekeltem a cirmos cica jajt.

A másik nagy játekunkat egy mesekönyv ihlette. Barna medve, barna medve mit látsz című (magyarul sajnos nem kapható) mesét Samu már régóta imádja, és most egy ehhez illő hűtőmágnes készletet is beszereztem. A mese az állatokat, színeket egyaránt tanítja – ezt vittük tovább a kis állat figurákkal is. A mesekönyv egyik oldalán az összes állat megtalálható, a feladat az volt, hogy mibrownbearnden mágnes-állat a megfelelő képre kerüljön. Ez nagyon tetszett Samunak, és nehéz sem volt, hiszen tényleg ugyanúgy néznek ki az állatok, mint a képen. A másik játékhoz elővettem a muffinsütőt és színes papírból karikákat vágtam ki – a játék, hogy minden állat a megfelelő színű lyukba kerüljön. De a könyv már önmagában is jó móka, a nagy képek alkalmasak arra, hogy testrészeket azonosítsunk rajta, vagy eljátszuk, amit látunk. Persze Samunak itt is a macska a befutó, rajta már mindent megmutat, sőt azt is szívesen eljátssza, hogyan mosakszanak a cicák.

Ezenkívül persze több állatos könyv is előkerült a héten, néhány a kedvencek közül:

A festés sem maradhatott ki, krumplinyomdával katicát készítettünk! Samu elsősorban a nyomatolásban aktívkodott, a pettyek inkább rám maradtak. Próbálom kiélvezni ezt a lehetőséget, gondolom hamarosan már nem lesz rá módom 🙂

img_5208Állatos hetet tartani azért is könnyű, mert rengeteg játék állatos, így viszonylag kicsi rákészüléssel is sok mindent elő lehet venni. Mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, elővettük az állatos puzzlet, Montessori tornyot, és a különböző zárak mögé rejtett állatos játékot is – egyszóval mindent, amit találtam.

És persze a mondóka és dal is bőven akad ebben a témakörben. Próbáltam előre összegyűjteni egy halom mondókát, hogy megelőzzem a „jaj, nem jut eszembe, hogy van” helyzetet. Samu nagyon élvezi őket, a mutogatós mondókák most kezdenek nála előtérbe helyeződni. A bejegyzés végén megtalajatok azokat, amiket használtunk. (Semmi extra, nagyrészt a saját gyerekkoromban hallottak.)

Samu egész héten lelkes és aktív volt, egyre jobban összebarátkozott az állatokkal. A kutya és a ló még a vacsora asztalhoz is eljutott, ahol velünk együtt ők is jóllalktak – Samu szívesen osztotta meg velük, amit a tányérján találát. Jó látni, ahogy tágul számára a világ, ahogy egyre több mindent felfedez maga körül, és számomra különösen kedvesek azok a pillanatok, amikor már saját maga áll elő ötletekkel – pl. hogy a kacsát ültessük be a vonatba vagy a cicát kínáljuk meg ropival.


Mondókák, dalok
tanyasi állatok
Falusi hangverseny – Szabó Lőrinc
Háp! Háp! Háp!
Jönnek a Kacsák!
Hej, de éhes, hej, de szomjas
ez a társaság!Bú, bú, bú,
boci szomorú,
de hogy feszít
tyúkjai közt a kukurikú.Röf! Röf! Röf!
Orra sárba döf:
sonkalábán Kucu néni
fürödni döcög.Gá! Gá! Gá!
Szalad világgá
Liba mama, ha a Csacsi
rábőg, hogy I-á!Rút! Rút! Rút!
Föl is, le is út:
mérges Pulyka, te szereted
csak a háborút!Bú! Röf! Háp!
Sípok, trombiták:
keltsen édes hangversennyel
ez a társaság!

Malac
Egy kis malac, röf-röf-röf,
trombitálgat: „töf-töf-töf.“
Trombitája, víg ormánya
földet túrja, döf-döf-döf.Jön az öreg, meglátja,
örvendezve kiáltja:
“Rajta, fiam, röf-röf-röf,
apád is így csinálja!“Most már együtt zenélnek,
kukoricán megélnek:
„Töf-töf-töf-töf, röf-röf-röf-röf.
ezek ám a legények!“
Tyúk
Csip-csip csóka,
vak varjúcska.
Komámasszony kéreti a szekerét,
nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta.
Hess, hess, hess!
Csacsi
Csacsi húzza kicsi kocsit,
kicsi kocsi nyekereg,
Hej te gazda, lusta gazda,
Zsírozd meg a szekeret.
(Leesnek a gyerekek!!)
Kecske
Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Kertbe rekesztettem, tudod-e?
Megette a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, látod-e?
Medve
Megyen a medve,
Morog a mája,
Tányér a talpa,
Kurta a farka, kurta a farka, kurta a farka,
Csik, csik, csik, csik….
Katica
Katicabogárka!
Szállj el! Szállj el!
Jönnek a törökök,
sós kútba tesznek,
onnan is kivesznek.
Kerék alá tesznek,
onnan is kivesznek!
Ihol jönnek a törökök
mindjárt agyon lőnek!

A háziállatok beszéde 

Kimegy a gazda az udvarra, s rögtön körülveszik a háziállatai.

– Mi kéne, na mi kéne? – kérdi tőlük.

A macska a lábához dörgölődik.

– Máááj! Máááj!

A kutya a farkát csóválja s ugat:

– Csont, csont, csont! – Egyet még ásít is. – Huuuús!

A réce a vizesvályú mellől hápogja:

– Hát-hát-kása! Hát-hát-kása!

A galamb a dúcból burukkolja:

– Ku-ú-kurica! Ku-ú-kurica!

A ló kiröhög az istállóból:

– He-he-he-here! He-he-he-here!

A tehén is kihümmög:

– Mmm-málé! Mmm-málé!

A disznó kiröfög az ólból:

– Dara, dara, dara!

Karácsonyi, téli kreatív ötletek

Karácsony előtt vagy Karácsony után, téli szünetben vagy téli hétvégeken, amikor az idő beszorít minket a szobába, elő a festékekkel, papírokkal, maradék gyertyákkal, és minden mással, ami otthon fellelhető! Majdnem két tucat kézműves ötlet, olyan alkalmakra, amikor alkotni vágyunk.

Az ötletek nagyobbik részénél feltüntettem a forrást, ahol részletesebb leírást és több képet is találtok, de mindezt angolul!

Festős ötletek

12

Karácsonyfa festés

Csipeszekbe fogott vattapamacsokkal díszítsük a kartonból, papírból kivágott fenyőt.

Korosztály: már totyogóknak is

forrás

2

Angyalok ujjnyomdával

Először készítsük el az ujjunkat használva a testét és a szárnyait egyféle színből, majd a fejét egy másikból. Végül szemet, szájat és glóriát ecsettel varázsolhatunk az angyaloknak.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

10

Karácsonyfa kezekből

Készítsünk jó sok zöld kéznyomatot és két sárgát, majd vágjuk ki őket és ragaszzuk fel egy lapra.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

16

Festés mézeskalácsformákkal

A mézeskalácsformákat használva festhetünk képeket, téli erdőt, szíveket, állatokat – kinek mi van otthon.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

4

Karácsonyfadísz krumplinyomdával – akár ajándékkisérőnek is

Vágjuk félbe a krumplit, késsel alakítsuk ki a mintát, fessük be és már indulhat is a nyomdázás.

Korosztály: már totyogóknak is

forrás

img_4919

Karácsonyfa ujjnyomdával

Ujjat a festékbe és indulhatnak a zöld, piros és barna pöttyök!

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

19

Hógömb ujjnyomdával

Először vágjuk ki a hógömböt kék és fekete (vagy akármilyen más nem fehér papírból) és ragaszzuk fel. Utána pedig jöhet a nyomdázás.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

img_4866

Karácsonyfa krumplinyomdával – mézeskalácsformával megtámogatva

Ez a módszer mondhatni tökélyre fejleszti a krumplinyomdázást a mézeskalácsformát használva. Nyomjuk a krumpliba a formát, majd késsel segítsünk eltávolítani a szükségtelen részeket. Ezután tökéletes fenyőket nyomhatunk a papírra.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

img_4859

Hóember a hóesésben

Fekete papírra készíthetjük ezt a viszonylag egyszerű képet. A hóeséshez az ujjunkat, a hóemberhez fehér papírt használjunk

Korosztály: ovisok, kisiskolások

15

Maszkoló szalaggal készített kép

A festők által használt ragasztó jellemzője, hogy nem tépi fel a papírt, amikor lehúzzuk. Ezt a tulajdonságot használjuk ki most. Ragasszunk egy fehér papírra téli képet, fákat, hópelyhet – ki mit tud kivágni és elképzeni. Majd fessük le az egész papírt. Mikor megszárad, húzzuk le a matricát, és készen is vagyunk!

Korosztály: már totyogóknak is

forrás

img_4924

Hóember krumplinyomdával

A már ismert módszerrel készíthető el ez a hóember. A nyomdázás után, mikor a festék megszáradt tovább díszíthetjük: orr, szénszemek, kalap…

Korosztály: már totyogóknak is

forrás

leto%cc%88ltes

Mikulás kéznyomdával

Fessük ki a kezünket a fent látott módon, és ujjunkat összezárva nyomjuk rá a papírra. Utána szemet, szájat pingáljunk még a Mikulásnak.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

Ragasztós ötletek

18

Karácsonyfa csíkokból

Ezerféle módon elkészítehtő: egyszínű, sokszínű, keresztbe, egymás alá, egyforma hosszú vagy sem – kinek mi tetszik

Korosztály: ovisok, kisiskolások

21

Angyal szívekből

Három szív és egy kör szükséges ehhez az egyszerű angyalkához, vágjuk ki és ragasszuk össze. Szemet, szájat filccel rajzoljunk rá.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

20

Pompom karácsonyfa

Hobbi boltban kapható hunagorcell gúlára ragasszuk fel szorosen egymás mellé a pompomokat.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

13

Pompom téli sapka

Rajzoljuk meg a sapkát (a lenti linken ez is megtalálható), majd színezzük ki – még arra sem kell figyelni, hogy vonalon belül maradjunk, mert úgyis kivágjuk végül. Kivágás után, jöhetnek a pompomok.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

8

Toboz pompommal

A pompomokkal díszítsük a tobozt, akár karácsonyfadísznek is kitűnő.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

És még néhány ötlet

6

Mikulás ajándékkisérő

Szükségünk lesz fekete és piros kartonra és dobozos üdítő tetejére. Vágjuk ki az ajándékkisérőket, bújtassuk át a fekete papírt a doboz nyitóján és ragasszuk fel.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás

11

Hópehely függöny

A drogériákban kapható vattagolyókkal a legkönnyebb elkészíteni, de persze sima vattát is használhatunk. Vagy tűvel és fonállal felfűzzük a hópelyheket vagy ragasztópisztollyal ragasztjuk fel őket. Még szebb, ha nem egyformák a hópelyhek és nem is egyforma távolságra vannak egymástól. Ragaszthatjuk ablak/ajtó elé vagy akár a csillárról is lelógathatjuk.

Korosztály: ovisok, kisiskolások

23

Zsírkrétából karácsonyfadísz

Használt zsírkréták újrahasznosítása I.- a megmaradt krétákról vegyük le a papírt, törjük össze és tegyük szilikonos sütőformába. Tegyünk közé akasztót is fonalból. Sütőben 250 fokon 15-20 perc alatt készül el. Mikor kihűlt, vegyük ki a formából és akaszthatjuk is a fára.

Korosztály: már totyogóknak is

forrás

img_4801

Zsírkrétából gyetya

Használt zsírkréták újrahasznosítása II. – gyönyörű gyertyákat készíthetünk zsírkréta, megmaradt gyertya, vagy ennek hiányában hobbi boltban kapható gyertyaviasz és kanóc segítségével. A linkeken képekkel gazdagon illusztrált leírást találtok!

Korosztály: ovisok, kisiskolások

forrás magyarul

forrás angolul

Korosztály: ovisok, kisiskolások

15391189_374005516275780_3673004324380977383_n

Hógömb házilag

Kell hozzá üveg, jól záródó kupakkal, desztilált víz, kevés glicerin, csillámpor, valami figura ami bírja a vizet (pl. kinder figura vagy műanyag figura), műfenyő ágacska. A gyerkőc kiválogat mindent amit bele szeretne tenni, a felnőtt meg a kupakra ragasztja olyan ragasztóval, ami bírja (pl. ragasztó pisztollyal). Ha kész a kupakon a belevaló, öntsünk az üvegbe vizet és glicerint (ebből kevés kell és gyógyszertárban lehet beszerezni), itt fontos, hogy a kiszorítással is számoljunk – ha meg van csak tekerjük rá a kupakot és kész is

Korosztály: már totyogóknak is

5

Mézeskalács sütés

Ehhez nincs is mit hozzáfűzni. 🙂 A merészebbek megpróbálkozhatnak a mézeskalács házikóval is.

Korosztály: már totyogóknak is

recept

A folytatásban téli játékokat gyűjtök majd össze!

Téli bakancslista gyerekeknek

A téli szünet gyerekként túl rövidnek, felnőtkként pedig megeshet, hogy túl hosszúnak tűnik. Haley három gyermekes anyuka és elképesztően sok ötletet oszt meg a oldalán, ráadádul minden lehetséges módon csoportosítva, ami megkönnyíti a keresgélést. Most éppen a téli szünet színesebbé tételére javasol ezer játékot – elsősorban kisiskolásoknak, és ovisoknak. (Itt találjátok a teljes bejegyzést angolul.)

Ez egy téli bakancslista – amit akár kinyomtatva a hűtőre is kitehetünk és gyűjhetjük a pipákat. Lehet ez konkrét ötlet, amit átveszünk, lehet inspiráció, hogy megírjuk a saját kívánság listánkat! Én úgy gondolom, egy ilyen felsorolás segíthet abban is, hogy valóban együtt töltsük az időt, hogy ne sodorjon el minket ezer feladat, főzés, mosás. Ne feledjük, az együtt töltött időnél és a figyelmünknél nem adhatunk többet gyermekeinknek.

Több ötlet nem szorul sok magyarázatra, de van, ahol konkrét leírást vagy akár letölthető anyagot is találunk – ezért érdemes magát az oldalt is felkeresni.

És akkor íme maga a lista:

Téli bakancslista

  • színezz ki egy színezőt – teljesen
  • építsünk egy erődöt a nappaliban – vagy inkább változtassuk a nappalit erőddé
  • nézd meg a kedvenc filmedet az erődből
  • maradjatok pizsamában egész nap
  • ajándékozd el a régi játékaidat és  a könyveidet a rászorulóknak
  • készítsetek mézeskalács házikót
  • igyatok kakaót … tejszínhabbal
  • építs hóembert
  • készítsetek hópelyheket papírból
  • menjetek zseblámpás vadászatra – keressetek eldugott szaloncukrokat vagy csomagdíszt
  • készíts kollázst – pl. az elmúlt évedről, télről, állatokról
  • készítsetek láva lámpát
  • aludj az egyik barátodnál vagy aludjon ő nálad
  • írj köszönő levelet annak, akitől a legkedvesebb ajándékot kaptad karácsonyra
  • dominózzatok
  • menjetek szánkózni
  • rakd ki életed legnagyobb puzzle-jét – nagyobbat, mint eddig valaha
  • nézegessetek képeket az elmúlt évről
  • készítsetek évvégi interjút – kérdezd meg a gyermekedet, mi a kedvenc játéka, könyve, filme, étele, tantárgya, állata, ki a legjobb barátja, mi szeretne lenni, ha nagy lesz
  • építsetek kártyavárat
  • menjetek bowlingozni
  • készítsetek valami NAGY-ot – pl. fessetek kézzel, szivaccsal vagy fessetek az ablaküvegre
  • építsetek akadály pályát
  • készítsetek családfát
  • készítsetek puzzlet müzlis dobozból vagy bármilyen más képből vagy fényképből
  • bújocskázzatok
  • játszatok Rubik kockával
  • menjetek korcsolyázni
  • kártyázzatok
  • menjetek ki a játszótérre
  • süssetek sütit
  • készítsetek só-liszt gyurmát (recept)
  • építsetek erődöt hóból
  • készítsetek labirintust ragasztószalagból (csak ragaszzátok a padlóra)
  • sátorozzatok a karácsonyfánál
  • készítsetek év végi családi fotót

Kalandra fel!

Ünnepi hangolódás

Karácsonyi hangolódás hete volt nálunk a múlt héten – és nehezen ment. Mármint nekem. Talán az idő, talán, hogy beteg voltam, talán más, de nehezen találom a régi karácsonyok hangulatát magamban. Lehet, hogy nem is az idő. Lehet, csak az a bökkenő, hogy már én vagyok a felnőtt. Hogy már nekem kell varázsolni és nem én varázsolódom el. Akárhogyis egészen más, mint régen volt, ami persze nem baj, sőt! Csak jól megélni kihívás. Hiszen szeretném, hogy Samunak is legalább olyan csoda legyen az ünnep, mint nekem volt. És mindazt, ami nekem az ünnepet jelentette, a szokásokat, várakozást, illatokat,  az a bizsergést a szívemben átadni neki. Látni mindazt, amit emlékként őrzök valósággá válni számára. És igen, ez nehéz feladat. Kihívás a legjobbat adni, kihívás csodát varázsolni, vagy legalábbis megpróbálni. A sok téli játék és kézműveskedés közben észrevétlenül ünnepivé varázsolódik a hangulat és várakozással töltődik meg a levegő.

Rengeteg ötletet gyűjtöttem már korábban, amiket naponta a Facebook-on is megosztok, így abból válogattunk mi is. De persze mindent felülírt, hogy közben megérkezett a Mikulás. Apa két Mikulás ünnepségre is elvitte a gyerekeket (amíg én az ágyat nyomtam). Ráadásul az egyik egy igazán különleges alkalom volt, mert vonattal utaztak a Mikuláshoz – ennél több Samunak jelenleg nincs. 🙂 És persze ne feledkezzünk meg arról se, amikor reggel a kikészített csizmába megérkezett az ajándék… igen, szemmel látható a varázslat  és az ámulat a szemekben.

Na, de nézzük mi az, amit mi itthon megvalósítottunk a “szürke”, hideg hétköznapokon.

krumpli_nyomdaA festés nálunk még mindig népszerű elfoglaltság, a krumplinyomdát természetesen ki kellett próbálni. Samu nagyon élvezte, tetszik neki, ahogy a krumplira tett festék nyomott hagy a papíron. És meglepően könnyű a krumplit mintázni – ez engem bátorít, hogy máskor is nyugodtan ugorjunk neki. Szép ajándékkisérőket is sikerült készítenünk közben, ami persze Samut annyira nem hozta lázba – de majd azokat, akik kapni fogják! 🙂

Samu még mindig lelkes rámoló és öntögető, ezért színes, csillogó pom pomokat tettem pompomontesegy kis tálkába és egy üres tálkát készítettem mellé. A cél az volt, hogy egyikből pakoljuk át a másikba a pom pomokat kanállal majd vissza. Samu örömmel neki is kezdett a kanalazásnak, de aztán alternatív megoldások után kutatott: kézzel, öntve kerültek a pom pomonok ide-oda. Lekötötte a játék, a csillogó kis gombócok pakolása nagyon érdekes feladat a kicsiknek. Ilyenkor újra és újra megállapítom, hogy az egyszerű játékok a legjobbak!

xmas_stickywall

Gondoltam itt a kiváló alkalom és újra megpróbálkozom az üvegfóliával, ami ősszel még nem hozta lázba Samut. És ha nem is teljes, de már félsikert mindenképp elkönyvelhettem magamnak. 🙂 Samu először szívesen ragasztotta fel az üvegfóliára a könnyű díszeket, de aztán megint érdekesebb lett számára, hogy kiderítse mi tartja fent azt a ragadós valamit az ajtón. 🙂 (Fontos, aki először próbálja, hogy az üvegfólia ragadós fele legyen kívül és ezért magát a fóliát fel kell ragasztani az ajtóra, üvegre.)

A fenyőfa festést sem hagyhattuk ki, hiszen ez is pont az ő korosztályának való játék. A csipesz már önmagában is egy izgalmas tárgy számára, de vattával megspéfenyo_festeskelve egyenesen csoda számba ment! Az asztalra kiterített (és én rá is ragasztom az asztalra, hogy biztosan ott is maradjon) papírra való nyomdázás jobb mókának tűnt, mint a fenyőfára pecsételni – ezért aztán ott több pötty lett, mint a fán. De így is szép fáink lettek. És ez volt az a pont, ahol én is meghatódtam és elvarázsolódtam. Látni egy “alkotást”, amit a saját gyermekünk készített, és méginkább látni az “elsőket” mindig csoda!

xmas_turkadoboz

A turka dobozok népszerűek Samunál, és ez a téli most igazán különleges lett. Ugyanis együtt készítettük el! Az eddigieket mindig készen kapta, de arra gondoltam maga a készítés is lehet egy játék. És tényleg! Samu érdeklődve figyelte, ahogy elkezdtük, ebből most mi lesz. Először el kellett pakolnunk a járműves turka dobozt, amiből egy kukucs üveget készítettünk, mert úgy tűnt, ez egy túlságosan nehéz búcsú lenne. Utána vattát terítettünk a doboz aljára, hogy havas legyen a táj. Persze ezt nehéz lehet egy olyan kis embernek megérteni, aki valószinűleg nem emlékszik, hogy látott már havat. 😦 Egy mécsesként is használható házikó került  be elsőként a dobozba néhány tobozzal és színes pom pommal. Korábban már kiválogattam jó pár olyan karácsonyfadíszt, ami nem törékeny, könnyű és jó eséllyel tetszeni fog Samunak. Ezeknek most együtt kerestünk helyet a dobozban: csengők, angyalkák, karácsonyfa, kis madár, madáretető, és egy aranyszínű dióhéjban alvó Jézuska, amit Nagyitól kaptunk Samu születése után. És utolsóként két fehér színű toll – angyalszárnyból. Ezzel aztán sokat simizem Samu arcát, nagyon élvezi a cirógatást.

A kisházikó sokszor kikerül a dobozból, meggyújtok egy teamécsest és nézzük, ahogy kivilágít a fény a kicsi ablakokon. Samu teljesen oda van. Ahogy az adventi koszorú gyertyáiért is. (Már előre várom, hogy meglássa a csillagszórót!) Naponta többször gyújtunk gyertyát és kitartóan gyakorolja az elfújás mesterségét. Nagy tapsolásokkal ünnepli a sikert, és máris kéri az újabb fényt. Persze soha nem hagyom egyedül a gyertyákkal és a gyufa sem marad elől, és persze ilyenkor mindig ott vagyok és figyelek – azaz törekszem biztonságos környezetet teremteni. De a tűz maga olyan misztikus, hogy semmi meglepő nincs abban, ahogy a gyerekeket és felnőtteket egyaránt elvarázsolja.

A mézeskalács sütés nem maradhat el egyik évben sem, most is Dédi recepje alapján készült, mint mindig. És mint minden évben Dédié megint finomabb lett! Mit tudnak azok a szemek és kezek, te jó ég! Bárcsak tudnék úgy mezessütni, mint ő! Samut csak a kóstolás izgatta, a sütés többi fázisa nem igazán. Petra viszont formázásban már nagyon ügyes, igazán gyorsan haladt a “munka”, volt mit enni folyamatosan. 🙂 A díszítés idén elmaradt, de úgy tűnik, ez a fogyasztásban nem okoz majd visszaesést.

És végül ne feledkezzünk el a könyvekről meg a karácsonyi énekekről sem! A hangulat megteremtésében sokat segíthetnek, és ha kint az idő nem is havas, a szívünkbe bele tudják fújni a hópelyheket és a szán csilingelését is. Samunál (még mindig) a böngészők a nyerők, a Téli böngésző most tör a sikerlista csúcsa felé, egy másik, Jézus születését bemutató képeskönyvvel együtt.

A karácsonyi énekek meg engem repítenek vissza a saját gyerekkoromba, amikor még én vártam, és én izgultam. Használjuk őket, hadd váljanak közös emlékké, hogy majd egyszer, sok év múlva együtt énekeljük az unokáinknak!

cover